Berobbant az NB1-be a Ferencváros 18 éves tehetsége, Lisztes Krisztián

Ha az ember meghallja azt a nevet, hogy Lisztes Krisztián, akkor egyből a Ferencváros korábbi legendája jut mindenkinek az eszébe. Nem véletlenül, hiszen kiváló pályafutást tudhat a magáénak a Fradi korábbi kedvence. Azonban a Lisztes név az ismételten méltó régi nagy híréhez, hiszen ifj. Lisztes Krisztián szinte bombaként robbant be a Ferencváros csapatába.

fotó: http://peticiok.com

ifj. Lisztes Krisztián 2005. május 6-án született Budapesten. Fiatalon játszott az Újpesti Haladásban, a Dalnoki Akadémián, a Mészöly Focisuliban, az MTK-ban, a Soroksárban és végül 2017 óta erősíti a Ferencváros csapatát. Édesapjához hasonlóan ő is végigjárta a korosztályos lépcsőket, majd 2021. július 22-én profi szerződést kötött vele a Ferencváros.

Titkon bíztam abban, hogy a fiam felülmúl majd engem!” – idősebb Lisztes  Krisztián a Mandinernek | Mandiner

fotó: https://sport.mandiner.hu/

Édesapja a szerződés aláírásakor a következőket mondta: ,,Szerintem a fiam még engem is felül fog múlni, hiszen olyan kvalitásai vannak már most, amiből akár topjátékos is lehet. De ne szaladjunk ennyire előre, még csak 16 éves és mindent a helyén kell kezelni. Ha továbbra is így dolgozik, akkor akár lehet olyan játékos, mint a Szoboszlai Dominik.”

Krisztián a 2021/2022-es bajnokság során, első felnőtt szezonjában inkább a Ferencváros II.-ben lépett pályára az NB3-ban és ott 20 mérkőzésen 6 gólt szerzett. A szezon végén bemutatkozott az NB1-ben a Gyirmót elleni bajnoki mérkőzésen és így tagja volt a Ferencváros 33. bajnoki címét szerző csapatnak.

Döcögős az utam, de most nagyon boldog vagyok" – Lisztes Krisztián fia  debütált az élvonalban | M4 Sport

„Meg szeretném köszönni mindenkinek, akik segítettek nekem, elsősorban barátoknak, szüleimnek – kezdte hálásan Lisztes Krisztián. Nagyon-nagy élmény volt ilyen hangulatban játszani, skandálták a nevemet a nézők, ennél jobb nem is lehetett volna. Volt bennem izgalom, de nem szoktam túlstresszelni magamat. Döcögős út vezetett idáig, hullámvölgyekkel tele, de nagyon boldog vagyok – nem tudok mást mondani.”

forrás: http://m4sport.hu

A következő szezonban már komolyabban számolt vele Stanyiszlav Csercseszov és a kettős igazolásának köszönhetően játszhatott a Ferencvárosban és az NB2-es Soroksárban is. Lisztes az NB2-ben 17 mérkőzésen 3 gólt szerzett és többször is elkápráztatta a nézőket szép megmozdulásaival.

2022. augusztus 25-én az ír Shamrock Rovers elleni Európa-Liga play-off mérkőzésen debütált a nemzetközi porondon, majd legközelebb a Leverkusen elleni Európa-Liga nyolcaddöntőn lépett pályára európai kupamérkőzésen.

A ferencvárosi szurkolók kifizetik Lisztes Krisztián bírságát | Rangadó

fotó: http://rangado.24.hu

2023. április 2-a minden bizonnyal emlékezetes marad Lisztes Krisztián számára. A MOL Fehérvár FC elleni mérkőzés szünetében ő váltotta Botka Endrét és 10 perc alatt kétszer is betalált az ellenfél kapujába, igaz a végén nem örülhetett annyira, hiszen 2-2 lett a végeredmény.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=3E_Ro9EDSFc

A mérkőzés után pedig megszólalt a Fradi-tábor egyik régen hallott rigmusa: LISZTES KRISZTIÁN, SÁLÁLÁLÁLÁ!- így tisztelgett a tábor Krisztián és édesapja előtt.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=yn3j0PDOExo&t=6s

A következő fordulóban a Paks ellen 3-2-re elveszített mérkőzésen gólpasszt adott a fiatal játékos, ismételten csereként beállva.

Majd nem sokkal később következett a Vasas elleni fővárosi rangadó, ahol szintén csereként számított rá Csercseszov mester, és végül az ő szenzációs szólógóljával győzött a Fradi 1-0-ra Angyalföldön.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=cSVAxnfoHVE

Élete első felnőtt derbijére 2023. május 1-én került sor, ahol csereként beállva szintén betalált és a csapat 3-2-re megnyerte a találkozót. A mérkőzés végén egy pirotechnikai eszközzel a kezében ünnepelt a fiatal játékos, amiért az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 300 ezer forintos büntetésre ítélte, de a Fradi tábora, a Green Monsters egy emberként mögé állt és kész voltak kifizetni a játékosra kiszabott büntetést.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=7kjueQaxOHU

Ezután a Kisvárda elleni bajnokin is csereként lépett pályára, és 18. születésnapja alkalmából gólt szerzett a szabolcsi csapat ellen, amelyet végül 3-0-ra nyert meg a Ferencváros.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=s0ZwqvZPt34

Ebben a szezonban összesen 9 bajnokin lépett pályára ifj. Lisztes Krisztián melyeken 5 gólt szerzett és adott egy gólpasszt is, így ő is bőven kivette a részét a Ferencváros 34. bajnoki címéből. A csapat edzője, Stanyiszlav Csercseszov a következőket mondta Krisztiánról: ,,Mondhatni bajnokokká tett minket.”

A szezon végén megrendezett RangAdó-gálán, a szezonban nyújtott teljesítménye miatt ő érdemelte ki az Év felfedezettje díjat. A játékos a díjátadó után beszélgethetett Marco Rossival, a magyar válogatott szövetségi kapitányával. A beszélgetésben felvetődött Lisztes felnőtt válogatottban való szereplése, de Rossi szerint még sokat kell fejlődnie, viszont a legjobb úton jár.

Rangadó: Lisztes Krisztián az Év felfedezettje! - Fradi.hu

fotó: http://fradi.hu

Lisztes ennek ellenére megkapta a megkapta a válogatott meghívóját az U21-es válogatottba, Gera Zoltán szövetségi edzőtől. 2023. június 15-én Nagyszombaton lépett pályára a magyar U21-es válogatott és végül Lisztes Krisztián volt a nyerőember, hiszen az ő 81. percben szerzett góljával sikerült győzni 1-0-ra.

fotó: http://mlsz.hu

Krisztián hamarosan elutazik a Ferencváros edzőtáborába és elkezdi a felkészülést a csapattal. Érdekesség még vele kapcsolatban, hogy a Transfermarkt adatai szerint a becsült értéke az 600 ezer €. Bízunk benne, hogy nagyon szép karriert fog befutni és meghatározó személye lesz a magyar labdarúgásnak.

Videós összefoglaló:

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=yy-oWvMVsWk&t=544s