Tamás Krisztián az Újpest első igazolása

Az FC Milan-nál is megfordult Tamás Krisztián 28 éves. A balhátvédként bevethető játékos a Honvédből érkezett. Az elmúlt évadban 29 bajnokin játszott, ebből 27 alkalommal kezdőként. 2 gólpasszt adott, átlagban közel háromszor szerzett labdát, védekező párharcait 60 százalékban megnyerte és védő létére cselei is több mint 60 százalékban sikerültek.

„Aki ismer az tudja nagyon jól, hogy mennyit jelent számomra az Újpest. Itt születtem, itt kezdtem el iskolába járni, és itt kezdtem el focizni is. A mai napig kötődöm Újpesthez, így nagyon örülök, hogy itt folytathatom a karrieremet. Szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani egyénileg és csapatszinten is. Az edzőt ismerem már, korábban együtt dolgoztam vele a Honvédban. Nagyon jó szakembernek tartom, és remélem, hogy össze tudja rakni ezt a csapatot erre a szezonra is úgy, hogy nehéz legyen bárkinek is pontot szereznie ellenünk. Várom már, hogy elkezdhessem a felkészülést a fiúkkal, és azt is, hogy lila-fehérben kiállhassak a pályára a fantasztikus szurkolótábor elé.”

Forrás: https://ujpestfc.hu/