NB3-as osztályozók visszavágói – Tóth Kristóf beharangozója

Tóth Kristóf beszélt a párharc első mérkőzéseinek történéseiről és a közelgő visszavágókról is szót ejtett.

Vasárnap már lejátszották az első mérkőzéseket az MLSZ által kiírt NB3-as osztályozókon. Mindegyik csapat komolyan vetette bele magát a küzdelembe és néhol szoros, míg néhol egyoldalú mérkőzéseken gyakorlatilag eldőlt a feljutás.

PÁPAI PERUTZ FC-GYÖNGYÖSI AK

A gyöngyösiek Heves vármegyei I. osztály bajnokaként látogattak a Veszprém vármegyei I.osztály ezüstérmeséhez múlt hét vasárnap. Mindkét csapat helyzete eléggé rossz, hiszen anyagi gondokkal küzdenek és leginkább fiatal játékosok alkotják a két csapat keretét. Ennek ellenére izgalmas párharcnak ígérkezett és nagy iramot diktált a két csapat. Az első félidő végén, talán a legjobbkor érkezett Márkus Marcell 11-es gólja, így a Gyöngyös került előnybe, míg a hazaiak emberhátrányba és lélektanilag is rossz helyzetbe kerültek. A második félidőben a GYAK fárasztotta a megfogyatkozott pápaiakat, akik Varga Péter kapusnak is sokat köszönhettek, hiszen számos bravúrt mutatott be a 36 éves veterán hálóőr. A meccs végére kilenc emberre fogyatkozott a hazai csapat és maradt 0-1. Az eredmény ellenére még teljesen nyílt a párharc és még bármi megtörténhet a visszavágón.

SALGÓTARJÁNI BTC-NYERGESÚJFALU SE

A Komárom-Esztergom megyei bajnok, a Nyergesújfalu Nógrád vármegyébe utazott, ahol a Salgótarján volt az ellenfél. Az SBTC már komoly NB3-as rutinnal rendelkezik, de az elmúlt években rendre ingázik a harmadosztály és a megyei I. osztály között. A Nyergesújfalu csapata a bajnoki cím mellett bejutott a Magyar Amatőr Kupa döntőjébe is, ahol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei BTE Felsőzsolca ellen szenvedett egy 2-0-ás vereséget. A mérkőzés elejétől kezdve a hazai csapat irányított és Tarlósi Patrik góljával a 18. percben előnybe is került. A folytatásban a vendégek kapusa Borsiczki Marcell többször óriási bravúrt mutatott be, megmentve ezzel csapatát. A második félidőben mindent egy lapra feltéve támadt a vendég együttes, de a végére a rutinosabb nógrádiak lehozták a meccset. Előbb Csáki Benedek volt eredményes a 77. percben, majd a 88. percben Boros Attila megadta a kegyelemdöfést. 3-0 lett a vége a tarjániak javára, így magabiztosan utazhaznak a visszavágóra.

OMTK-ULE 1913-SZOMBATHELYI HALADÁS VSE

A Békés vármegye bajnoka és a Vas vármegye bajnoka közötti csata is ígéretesnek mutatkozott. A mérkőzés elején tapogatózó volt a játék és egyik csapat sem vállalt komolyabb kockázatot. Az első nagyobb lehetőség a vasiak előtt adódott és végül a 31. percben vezetést szereztek Ferencz Zoltán révén. A félidő végén még egy lesgólt is szereztek az orosháziak, de maradt 0-1. A második félidőben inkább a mezőnyjáték dominált és adódtak itt is és ott is lehetőségek. A 73. percben aztán egyenlített az Orosháza Fehér Bence góljával, így 1-1-el várhatták a nézők az utolsó negyedórát. A vendégek azonban a 83. percben találtak még egy gólt Tóth Márton révén, így egy 2-1-es sovány előnnyel várhatják a hazai visszavágót.

RÁKOSPALOTAI EAC-KÁLLÓSEMJÉN SE

Az ország talán két legerősebb megyei bajnokságának bajnoka és ezüstérmese csapott össze vasárnap Rákospalotán. Kb 2000 néző volt kíváncsi a REAC és a Kállósemjén összecsapására a Budai II László stadionban. A 30. percben már 4-0-át mutatott az eredményjelző, amely szerintem sokakat meglepett. Lakatos Zoltán 2-szer volt eredményes, mellette Pantelis és Kaszala Patrik talált be a semjéni kapuba. A második félidő elején rákapcsolt a szabolcsi csapat és 4 perc alatt kétszer is bevette a hazaiak kapuját, névszerint Gömze Antal és Hamza Tamás volt eredményes. A nehéz perceket átvészelte a fővárosi csapat és jöttek az újabb gólok. 7 perc leforgása alatt Horváth Kálmán és Kaszala Patrik is betalált, utóbbi kétszer volt eredményes. A végére jutott még két gól, a 83. percben Hamza Tamás 11-esből meglőtte a második gólját, míg a 92. percben Tóth Márk beállította a 8-3-as eredményt. Igazán gólgazdag mérkőzésnek lehettek tanúi a kilátogató szurkolók. A visszavágó előtt szinte biztosan eldőlt a párharc, de még várjuk ki a végét.

SEMJÉNHÁZA SE-FC DUNAFÖLDVÁR

Zala és Tolna vármegye bajnokai léptek pályára vasárnap Semjénházán. Több mint 500 néző előtt jól tartotta magát a hazai csapat, de egy rövidzárlat megpecsételte a sorsát. Összesen 4 perc leforgása alatt háromszor zörgött a Semjénháza kapuja, a gólokat Gellén Dávid, Puskás Zoltán és Szedmák Roland szerezték a 40. és a 44. perc között. Gyakorlatilag már a félidőben eldőlt a mérkőzés. A második félidő kisebb csúszással kezdődött, hiszen felhőszakadás zúdult a pályára. A játék inkább hasonlított egy vízilabda mérkőzésre, de mind a két csapat talált még 1-1 gólt. A 64. percben Gellén Dávid maga második, csapata negyedik gólját szerezte, míg a hazaiak részéről csak a szépítésre futotta a 86. percben Kapuvári Zoltán volt eredményes. 1-4 lett a vége, így magabiztos helyzetben van a tolnai csapat a visszavágó előtt.

SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II.-GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ

Egy második csapat, nevezetesen a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. mint Csongrád-Csanád vármegye bajnoka a Fejér vármegyei bajnok Gárdonnyal mérte össze tudását Szegeden. A hazaiak csapatában leginkább fiatalok szerepeltek, de azért volt egy-két NB2-es játékos is. A szegediek gyakorlatilag hamar döntésre vitték az első meccset, hiszen a 30. percben már 3-0 volt az állás. A gólokat Dobronoky Viktor, Papp Áron és Povázsai Zsolt szerezte. A vendégek a 37. percben szépítettek szinte a semmiből Gere Zoltán révén, így felcsillant a remény a gárdonyiak számára. A második félidőre azonban ezek a hirtelen jött álmok azonnal köddé váltak, hiszen az 55. percben a vendégek kapusát Orczi Kristófot kiállította a játékvezető és innentől kezde tíz emberrel kellett vitézkednie a vendég csapatnak. A mérkőzés utolsó harmadában még kétszer köszöntek be a szegediek, előbb a 69. percben Tóth Péter volt eredményes, majd Dobronoky Viktor meglőtte második gólját, beállítva az 5-1-es végeredményt. A párharc itt is szinte már eldőlt, de még hátra van 90 perc.

MOHÁCSI TE 1888-DUNAHARASZTI MTK

A baranyai bajnok a Pest vármegyei második ellen mérte össze tudását. A DMTK számított inkább esélyesnek a párharc előtt, hiszen többször is megfordult már a harmadosztály mezőnyében. Ami a mérkőzést illeti, nagy taktikai csata jellemezte gyakorlatilag az egész összecsapást, ebből is látszódott, hogy mind a két csapat jól felkészült a másikból. A vezetést a 8. percben a mohácsiak szerezték meg Izsák Máté góljával. A második félidőben is hajtott mind a két csapat, de a 70. percben megduplázta előnyét a hazai együttes, amikor is Vég Bence szerezte meg csapata második gólját. A végéig már nem változott semmi, maradt 2-0 a Mohácsnak, amely így nagy lépést tett az NB3 felé, de még bármi megtörténhet a Dunaharasztiban rendezett visszavágón.

MONOSTORPÁLYI SE-CIGÁND SE

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei bajnok és a Hajdú-Bihar vármegyei győztes feszült egymásnak, amely szintén jó találkozónak ígérkezett. A cigándiak számítottak esélyesnek, hiszen remek játékosok alkotják a keretüket, akik korábban megfordultak magasabb osztályban is. Az első félidőben a vendégek voltak veszélyesebbek és azonnal nekiestek a hajdúságiaknak. Az óriási nyomás a 12. percben Fabu Márton fejesgóljával érett be, így korán vezetést szerzett a Cigánd együttese. 6 perccel később azonban jött a válasz, egy szögletet végezhetett el a hazai csapat, ahol Ménes Máté közvetlen közelről a kapuba fejelte a labdát, ezzel 1-1 lett. A játék képe nagyot fordult a gól után és már a monostorpályiak támadtak veszélyesebben. A fölény a második félidő 80. percében érett góllá, amikor is a visszagurított labdát Bíró Péter belőtte a cigándi kapuba. Az eredmény nem változott, maradt a 2-1. A lefújást követően a hazai játékosok a saját szurkolóikkal ünnepeltek. A párharc még nem lefutott és bármi megtörténhet a visszavágón.

A párharc visszavágóit 2023. június 11-én vasárnap rendezik meg 17:00-ás kezdéssel. Nincs érvényben az idegenben lőtt gól szabálya, döntetlen esetén 2×15 perces hosszabbítás következik és ha ott sincs döntés, akkor 11-es rúgásokra kerül sor. A párharcok győztesei feljutnak az NB3-ba, míg a vesztesek a vármegyei I. osztályban kezdik meg a 2023-2024-es szezont. Viszont, ha lesznek újabb visszalépők a Hajdúszoboszló mellett, akkor az MLSZ-nek kell feltöltenie a következő szezonra a létszámot. Például a 2020-2021-es szezon végén történtek feltöltések, ahol a Hidasnémeti elbukta az osztályozót, de a kisebb létszám miatt mégis felkérték az éppen akkor aktuális borsodi bajnokot, hogy vállalja a harmadosztálybeli szereplést.

forrás: https://pestifoci.hu/egyeb-hireink/5524-a-reac-2000-nezo-elott-galazott-az-osztalyozon