Mátyus János helyett Erős Gábor lett a Budafoki MTE vezetőedzője

Mátyus János vezetőedző, valamint Felipe Matos és Veress Balázs asszisztens-edzők távoznak Budafokról. Szerződésük 2023. június 30-án megszűnik, a közös folytatásról pedig nem tudtak megállapodni a felek.

Az új vezetőedző Erős Gábor lett. A stáb további tagjai Burányi Tamás másodedző, Vezér Ádám kapusedző és Göblyös Dávid erőnléti edző.

Erős Gábor: Nagyon pozitívak az első benyomásaim a BMTE-t illetően, ezúton is köszönöm Jakab János tiszteletbeli elnök úrnak és Filkor Attila sportigazgatónak, hogy bizalmat szavaztak nekem. Mindent megteszek azért, hogy a szakmai stábbal és a csapattal megháláljuk mindezt, és hogy minél eredményesebbek legyünk a következő szezonban. Az előző idényben rendkívül komoly eredményeket ért el a klub, remek munkát végeztek az elődeink, akik minden tisztelet megérdemelnek. Mi is nagy reményekkel vágunk bele a közös munkába, szeretnénk minél több sikerrel megajándékozni a lelkes budafoki közönséget. Kisvárdán a kreatív támadófocit részesítettük előnyben és szerencsére pozitív visszajelzéseket kaptunk ezzel kapcsolatban, hasonlóra törekszünk majd a Promontor utcában is, ugyanakkor tudom, hogy az NB II-ben a kőkemény védekezés is elengedhetetlen a jó eredményekhez.”

Erős Gábor játékosként Győrben, a Honvédnál, Pécsen, a Ferencvárosnál, Gyirmóton, valamint Kisvárdán is megfordult, illetve Görögországban és Bulgáriában is légióskodott. A 42 éves szakember a 2021/2022-es szezonban Kisvárdán megbízott edzőként irányította az élvonalbeli együttest.

Forrás: https://budafok1912.hu/