Már a mérkőzés előtti estén zöld-fehérbe borult a milánói dóm környéke. A Ferencváros szurkolói ezrével érkeztek Olaszországba, hogy a helyszínen biztassák csapatukat az AC Milan elleni Európa-liga-találkozón. Borbély Balázs vezetőedző szerint az FTC minden eshetőségre felkészült, de tisztában van azzal, hogy az eddigieknél is nehezebb feladat vár rá.

Fotó: fradi.hu
Fradisták lepték el Milánó belvárosát
Kubatov Gábor klubelnök tájékoztatása szerint 6400 Ferencváros-szurkoló utazott Milánóba a csütörtök esti mérkőzésre.
A drukkerek már szerda este több százan gyűltek össze a milánói dóm előtt, ahol hangos énekléssel és pirotechnikai eszközökkel teremtettek futballhangulatot.
Csütörtökön déltől ismét a város egyik legismertebb terén gyülekeztek a zöld-fehérek. A beszámolók szerint a fokozott rendőri jelenlét ellenére barátságos volt a hangulat, a magyar és az olasz szurkolók közül többen közös fényképeket is készítettek.
A ferencvárosi drukkerek 14 órakor különmetróval indultak a San Siro felé.
Borbély Balázs: „Ez egy más szint lesz”
A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Borbély Balázs vezetőedző elmondta, hogy a szakmai stáb alaposan feltérképezte az AC Milan játékát.
– Több meccset kielemeztünk, váltogatják a játékrendszerüket, rotálják a játékosokat, sok a sérült, az első számú kapusuk eltiltott, nem tudjuk teljesen, hogyan fog kinézni a Milan kezdője, de a lényeg, hogy mi felkészültünk minden eshetőségre, és megfelelő önbizalommal érkeztünk a San Siróba – fogalmazott.
A szakember szerint a Ferencvárosnak elsősorban fegyelmezett védekezésre és magabiztos labdás játékra lesz szüksége.
– A holnapi ellenfél egy teljesen más kaliber lesz. A nyár és az ősz folyamán találkoztunk már erős ellenfelekkel, de ez egy más szint lesz.
Borbély hozzátette, hogy az olaszok védekezésében is találtak kihasználható lehetőségeket.
A keret állapotáról elárulta, hogy kisebb sérülések ugyan akadnak, de Lisztes Krisztián kivételével valamennyi játékos elutazott Milánóba.
Yusuf számára különleges lehetőség a milánói fellépés
A Ferencváros támadója, Bamidele Yusuf is megszólalt a sajtótájékoztatón.
– Minden játékos álma, hogy ilyen stadionban játszhasson. Ez hatalmas lépcsőfok az életemben, nagyon sok kemény munka van ennek a hátterében – mondta a támadó.
Yusuf arról is beszélt, hogy számára nem a pályán elfoglalt pozíció a legfontosabb, hanem az, hogy minden helyzetben segítse csapatát.
Búcsú a legendás San Sirótól?
A találkozó különleges jelentőséggel bír a magyar szurkolók számára, hiszen a tervek szerint a következő években jelentősen átalakul a milánói futball otthona.
A San Siro helyére új, 71 500 férőhelyes stadiont terveznek, amely az AC Milan és az Internazionale közös otthona lesz. A jelenlegi létesítmény nagy részének lebontását 2031–2032 környékére tervezik.
Sok ferencvárosi szurkoló számára ezért a csütörtöki mérkőzés egyben lehetőség arra is, hogy még a régi San Siróban láthassa kedvenc csapatát.
Három győzelemmel érkezik a Ferencváros
Az FTC remekül kezdte az Európa-liga főtáblás szereplését: három forduló után százszázalékos mérleggel várja az AC Milan elleni összecsapást. Az olasz együttes eddig három pontot gyűjtött.
AC Milan–Ferencvárosi TC
- Sorozat: UEFA Európa-liga
- Időpont: november 5., csütörtök, 18:45
- Helyszín: San Siro, Milánó
- Játékvezető: Urs Schnyder (svájci)
- Televíziós közvetítés: M4 Sport
Forrás: MTI, fradi.hu
Szólj hozzá elsőként!