Steven Vanharen: Az volt a célom, hogy az ETO fejlődjön

Emlékezetesre sikeredett az ETO FC 2025/2026-os szezonja, hiszen a győriek egy végletekig kiélezett, szoros versenyfutásban megnyerték a labdarúgó NB1-et, ezzel véget vetve a Ferencváros hét éve tartó egyeduralmának. A Rába-parti klub 2013 után, azaz 13 esztendőt követően ülhetett fel a magyar klubfutball trónjára. Ennek a sikernek több vezéráldozata is volt, hiszen a nyár folyamán Győrből Borbély Balázs vezetőedző a Ferencvároshoz, Bernd Thijs másodedző és Steven Vanharen sportigazgató pedig az izraeli Maccabi Tel-Avivhoz távozott.

fotó: Nemzeti Sport

Steven Vanharen még 2024 nyarán került az ETO csapatához, nem sokkal azt követően, hogy a klub 9 év után visszajutott az NB1-be. Irányításával a győri klub két év alatt óriási fejlődésen ment keresztül, hiszen gyakorlatilag egy feljutó, újonc csapatból bajnokcsapatot sikerült faragnia.

A belga szakember a Nemzeti Sportnak adott interjújában a klubnál végzett munkájáról, a játékoseladásokból származó bevételekről, valamint a vezetőséggel kialakult szakmai nézetkülönbségről is beszélt.

Amikor az ETO-hoz kerültem, az volt a célom, hogy a klub fejlődjön a sportigazgatás területén, minél több fiatal tudjon az első csapatba kerülni, kiegyensúlyozottabb legyen a keret, elősegítsük a játékosok fejlődését. – kezdte a mondanivalóját a 46 esztendős sportszakember, aki korábban már dolgozott Magyarországon. – Az Újpestnél és az MTK-nál szerzett tapasztalataimnak köszönhetően nagyon jól ismertem a magyar bajnokságot, és azóta is folyamatosan követtem, hiszen Magyarországon élek. Emlékszem az első, játékosokkal tartott megbeszélésemre, amikor azt mondtam nekik, hogy a következő két évben trófeát fogunk nyerni. Biztosíthatom róla, hogy sok meglepett arcot láttam. Fokozatosan azonban a játékosok is elkezdtek hinni abban, hogy ez lehetséges, végül pedig történelmet írtak. Lényegében úgy lettünk bajnokok a másodosztályból feljutva, hogy nem költöttünk különösebben sokat a keret megerősítésére. Az ETO sportigazgatójaként eltöltött két évem alatt körülbelül 1.5 millió eurót költöttünk átigazolási díjakra, és a klub eddig már több mint 10 millió eurót keresett vissza ebből a befektetésből. Legalábbis a sajtóban megjelent információk alapján én így becsülöm Heitor, Samsindin Ouro és Oleksandr Pyshchur értékesítésével együtt, melyekről már korábban egyezség született. Ezen eladásokhoz jött a nyáron hozzá, már a távozásom után Nadhir Benbouali, Csinger Márk, Tóth Rajmund és Vitális Milán játékjogának értékesítése is.

A belga sportigazgató kiemelte, a keret értéke két év alatt több mint a duplájára emelkedett, valamint hozzátette, hogy a klub értékét az is növelte, hogy 12 akadémiai, illetve U21-es játékos került az első csapathoz, akik játéklehetőséget kapott az első csapatban. Közülük Tóth Rajmund azóta válogatott lett, valamint nyáron Törökországba szerződött, de az ETO-ból lett válogatott Benbouali, aki Algériával szerepelt a nyári világbajnokságon, ráadásul gólt is szerzett, de Csinger Márk, Vitális Milán és Schön Szabolcs is ebből a csapatból került vissza a nemzeti együttesbe.

Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem kizárólag az én munkám eredménye volt, hanem Borbély Balázsé és a szakmai stábé is. – fogalmazott Vanharen. – A stáb különböző országokból, eltérő háttérrel érkező, más-más nyelveket beszélő szakemberekből állt. Visszatekintve: igazán büszke vagyok arra, ahogyan csapatként teljesítettek. Ahogyan a játékosok a pályán, úgy a szakmai stáb tagjai is hihetetlenül jól működtek együtt. Nem feledkezhetek meg az orvosi stábról, a háttérmunkát végző munkatársakról és az irodai dolgozókról sem. Az elmúlt két idény sikereihez mindenkinek a hozzájárulása fontos volt.

Vanharent nem lepte meg Borbély Balázs távozása, hiszen szerinte az előző idényben az ETO játszotta a legszebb futballt az NB1-ben és a tréner már korábban is dolgozott az FTC-nél, jól ismerték őt a fővárosi klubnál. A belga szakember nyári átigazolási időszakra is kitért.

Amikor Borbély Balázs úgy döntött, hogy elhagyja a klubot, azonnal felhívott, én pedig megértettem a döntését. Higgyék el, neki sem volt könnyű meghoznia ezt a döntést. Továbbra is kapcsolatban vagyunk, időnként üzenünk egymásnak. A 2026/2027-es idényre már 2026 márciusában megkezdtük a felkészülést, meghatároztam, illetve megszerveztem, minek kell történnie a nyári átigazolási időszakban. Ennek megfelelően érkezett meg már a télen Szép Márton, aki ebben az idényben tud egyre jobban beépülni a csapatba, megállapodtunk a júliustól Győrben futballozó Umathum Ádám szerződtetéséről és korábban döntöttünk Schön Szabolcs opciós kivásárlásáról, valamint a szerződéshosszabbításról Megyeri Balázs és Paul Anton esetében, és arról is, hogy az NB II-es kölcsönjáték után visszatér a klubhoz és az első csapatnál kap lehetőséget a nyártól két tehetség, Selyem Bálint és Csorba Noel. Ezek mind fontos stratégiai döntések voltak, melyek már a 2026/2027-es idény keretének kialakítását és egyensúlyát alapozták meg. Az is egyértelmű volt, hogy Nadhir Benbouali, Vitális Milán és Tóth Rajmund távozni szeretne. Ezért már azonosítottam a pótlásukra alkalmas játékosprofilokat, és felvettem a kapcsolatot az érintett futballistákkal, illetve a menedzsereikkel. A megfigyelőink részletes játékosmegfigyelési jelentéseket készítettek, amelyek a klub scoutingrendszerében is rendelkezésre álltak.

A nyári távozásának hátteréről elárulta, hogy a következő idény keretének kialakítását már márciusban elkezdte előkészíteni. Vanharen azt is elmondta, hogy sem ő, sem Borbély Balázs nem kapott konkrét szerződéshosszabbítási ajánlatot a klub vezetőségétől, pedig ő szívesen maradt volna Győrben. A végső döntésében azonban meghatározó szerepet játszott, hogy nem értett egyet a vezetőséggel az új vezetőedző kiválasztásában.

Nem kaptunk konkrét szerződéshosszabbítási ajánlatot a klubtól, sem Borbély Balázs, sem én, de az volt a célom, hogy az ETO-nál maradjak, annak ellenére is, hogy már csak egy év volt hátra a szerződésemből. Nem szeretnék keserűséggel visszatekinteni erre az időszakra, mert a klub tulajdonosi körével jó és nyílt kapcsolatot ápoltam. Azt viszont elmondhatom, hogy nem értettem egyet a vezetőséggel az új vezetőedző szerződtetésével kapcsolatban. Véleményem szerint nem volt bölcs döntés kívülről hozni egy új szakembert a csapat élére, és megváltoztatni azt a filozófiát, amelynek mentén húsz hónap alatt kiesőjelöltből bajnoki címet szerző együttessé fejlődtünk. Nekem más opcióm lett volna, a szakmai stábban ugyanis volt olyan potenciális vezetőedző, aki ismerte a rendszert és a filozófiát, a klubvezetés azonban nem támogatta ezt az elképzelést, így végül a távozás mellett döntöttem. Nyíltan beszéltünk ezekről a kérdésekről, és jó viszonyban zártuk le az együttműködést az ETO-val. Távozásom után több klub is érdeklődött irántam, majd az események gyorsan felpörögtek, és végül úgy döntöttem, hogy a Maccabi Tel-Avivhoz szerződöm.

A győri sportigazgatói pozíciót végül a szintén belga Sander Van Praet vette át, akit Vanharen korábbról is ismert már, és a tulajdonosi körnek is bemutatott. Vanharen összességében elégedetten tekint vissza az ETO-nál töltött időszakára, és úgy véli, jobb helyzetben hagyta hátra a klubot, mint amilyenben érkezésekor volt.

Ha visszatekintek az elmúlt két idényre, valamint a 2026/2027-es szezon előkészítésére, nagyon elégedett vagyok az ETO-nál töltött időszakommal. Úgy távoztam a klubtól, hogy az sokkal jobb helyzetben volt, mint amikor megérkeztem. Véleményem szerint egy futballszakembernek mindig ez kell legyen a célja, különösen akkor, ha sportigazgatóként dolgozik. Őszintén remélem, hogy a klub a jövőben ismét eléri ezeket a sikereket. – összegezte a mondanivalóját Steven Vanharen.

fotó: ETO FC

Szólj hozzá elsőként!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címed nem jelenik meg nyilvánosan.