Három NB III-as bajnoki cím, két feljutás, NB II-es mérkőzések és egy súlyos sérülés is szerepel Medgyesi Márk eddigi pályafutásában. A 25 éves középpályás nyáron az NB II-be feljutó FC Nagykanizsától a Majosi SE-hez igazolt, ám most elárulta: a váltás nem az ő döntése volt, sőt egy ponton az is megfordult a fejében, hogy felhagy a labdarúgással. Medgyesi a Hunfocinak beszélt a nagykanizsai távozásáról, pályafutása mélypontjáról, három bajnoki címéről, a Majosról és arról is, hogy továbbra sem mondott le az NB II-ről – sőt az NB I-es szereplésről sem.
– Az előző idényben bajnoki címet szereztél az FC Nagykanizsával, majd a sikeres osztályozó után feljutottatok az NB II-be. Mégis a Majosi SE-ben folytattad. Mi szólt a váltás mellett, és mennyire volt nehéz elhagyni egy feljutó csapatot?
– A váltás mellett nem én döntöttem sajnos, hanem a klubtól kaptam zöld utat a távozásra, mert nem tartottak rám igényt. Nem sikerült megfelelnem a próbajátékon abban a klubban, ahol előtte másfél évig játszottam. Hozzáteszem, a feljutó csapatból a legtöbb játékosnak távoznia kellett!
Megmondom őszintén, hogy miután eljöttem Kanizsáról, akkor nem éppen a lehetőségeimen gondolkodtam, hanem azon, hogy el kellene engednem a futball világát. Hiszen két csapattal is sikerült feljutnom, egyikben sem tudtam hosszú távon ott ragadni, hiszen Szentlőrincről is távoztam a feljutás utáni télen. Én ezt kudarcként éltem meg, hiába értem el a céljaimat mindkét klubnál.
– A Majoshoz érkezésedkor azt mondtad, hogy a klub családias közege és a fejlődési lehetőség is fontos volt számodra. Néhány hónap elteltével milyenek a tapasztalataid? Azt kaptad, amire számítottál?
– Majoson jó a közeg, családias, azt gondolom, leginkább ez jellemzi a klubot. Évről évre lépkednek előre, tavaly is egy nagyon szép sikert értek el a bajnokságban.
– A Magyar Kupában már három gólt szereztél ebben a szezonban, miközben a bajnokságban inkább a középpályán van fontos szereped. Jól érzed magad támadóbb feladatkörben is? És mit vársz a Majostól az idei NB III-as szezonban?
– Mindegyik meccsre ugyanúgy készülök, legyen ez edzőmeccs, kupa vagy bajnoki. Jól érzem magam a támadó szekcióban is, bár nekem nem az a stílusom, hogy nagyobbnál nagyobb gólpasszokat adjak vagy gólokat rúgjak, de ha odakerülök, akkor azért igyekszem eredményesen lezárni a támadásokat.
Én is a nyár végén érkeztem, talán a bajnokság kezdete előtt egy-két héttel. Azt gondolom, hogy az Érd elleni győzelemmel indultunk el egy olyan úton, hogy összeérjen a keret, és masszív csapat legyünk ebben az NB III-ban. A cél szerintem mindenki számára az, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán.
– A pályafutásod egyik legnehezebb időszaka az egyéves sérülésed lehetett. Akkoriban Szentlőrincen építetted újra magad. Mit tanított neked az az időszak, és változtatott-e valamit a futballhoz való hozzáállásodon?
– A siófoki időszakomban sokkal, de sokkal több volt. Mai fejjel visszagondolva mindig elhűlök, hogy milyen hülyeségeket csináltam, és fiatal korom ellenére miket engedtem meg magamnak. Sajnos mentem a saját fejem után, nem hallgattam senkire.
Mikor megsérültem, azt hittem, vége van. Jött a fejembe az a kérdés, hogy fogok-e még focizni? Mentálisan nagyon megerősített. Mikor nem játszom három-négy-öt meccsen, mindig ezekből a napokból próbálok erőt meríteni: egészséges vagyok, és örüljek annak, hogy nem kell már otthon mankóznom, hanem megpróbálhatok visszakerülni a csapatba.
– Amikor 2023-ban Szentlőrincre igazoltál, azt mondtad, két célod van: visszajutni a csapattal az NB II-be, illetve újra felépíteni magad, és bizonyítani, hogy érett vagy a másodosztályra. Utólag visszanézve sikerült elérned ezeket a célokat?
– A kitűzött célokat száz százalékban elértük, illetve elértem, hiszen megnyertük a bajnokságot, visszajutott a klub az NB II-be, én pedig felépítettem magam, és persze újra az NB II-ben bizonyíthattam!
Minimális hiányérzet van bennem amiatt, hogy télen távoznom kellett. Nem így terveztem, mert még volt másfél év a szerződésemből. Nagyon szerettem ott lenni!
– Három NB III-as bajnoki címet szereztél: egyet a Szentlőrinccel, kettőt pedig a Nagykanizsával. Mi volt közös ezekben a bajnokcsapatokban? És mit jelent neked személyesen, hogy 25 évesen már háromszor is átélhetted egy bajnoki cím megszerzését?
– Talán mindhárom bajnokcsapatban az volt a közös, hogy 18-20-22 azonosan jó képességű játékos találkozott, akik a pályán kívül is egységet alkottak. Mindhárom öltöző játékosai sikerre éhesek voltak, mindenki előtt egy cél lebegett, és megtanultunk egymásért küzdeni.
Azért szedném külön a két kanizsai bajnoki címet, mert az első osztályozó után átalakult a keret, és egy új közösség épült föl.
Azt gondolom, a befektetett munkám ezzel térült meg, hogy háromszor megnyerhettem a bajnokságot és kétszer feljuthattam az NB II-be. Sikerként élem meg, mert az előttem adódó lehetőségből kihoztam a maximumot, de valamiért azon is elgondolkodom, hogy mi az oka annak, hogy nem tudok azon az úton maradni, ami az NB II-be vezet.
– Még csak 25 éves vagy, miközben már komoly NB II-es és NB III-as tapasztalatod van. Hová szeretnél eljutni a következő néhány évben? Az NB II-be való visszatérés a következő cél, vagy ennél magasabbra is tekintesz?
– Ha lehetőségem adódik rá, mindenképpen meg fogom ragadni az alkalmat, hogy újra az NB II-ben focizzak. Szerintem minden gyerek álma, aki elkezd focizni, hogy egyszer nagy focista legyen. Ugyanígy indultam én is. Azt gondolom, hogy álmok és célok nélkül nem lehet ezt a sportágat csinálni, mint ahogy semmit sem.
Igen, dédelgetek olyan álmokat, hogy egyszer talán játszhassak az NB I-ben. Hosszabb távú cél mindig is ez lesz, amíg focizom. Rövid távú célokat pedig mindig szezon előtt, az adott lehetőségeket felmérve igyekszem reálisan kitűzni magam elé. Így van miért reggelente felkelnem, és még ha vannak nehezebb napok is, akkor is tenni ezekért az álmokért és célokért.
Szólj hozzá elsőként!