Belga bajnok és BL-tapasztalattal rendelkező svájci támadóval erősített az ETO

Péntek délután vált hivatalossá, hogy a belga első osztályú Royale Union Saint-Gilloise és a magyar bajnoki címvédő ETO FC megállapodott egymással Marc Giger átigazolását illetően. A két klub közleménye szerint a 22 esztendős, korábbi svájci U21-es válogatott játékos a 2026/2027-es szezonra kölcsönbe kerül a győriekhez.

fotó: ETO FC

Giger Zürich mellett született és a labdarúgást is a svájci nagyvárosban, Zürichben kezdte. Számottevő utánpótlás sikereket a Grasshopper Club Zürich U17-es és U18-as csapatában ért el, miután az U17-es korosztályos elitligában 30 mérkőzésen 21 gólt ért el és mellette több alkalommal az idősebb korosztályokban is lehetőséget kapott. 18 évesen első felnőtt szezonját a svájci negyedosztályban töltötte, ahol az FC Linth színeiben lett csapata házi gólkirálya és alapembere. A 2023/2024-es szezon aztán nagy ugrást hozott Marc karrierjében. A szezont a harmadosztályban szereplő FC Paradiso együttesében kezdte, de remek őszi szezon után – 16 mérkőzésen 7 gól – lecsapott rá a másodosztályú bajnoki címért harcba szálló FC Schaffhausen gárdája. Igazán a Svájci Kupában tudta felhívni magára az európai csapatok figyelmét, miután az élvonalbeli Servette és az FC Tugen kapuját is bevette.

A 2024/2025-ös szezon hozta meg neki az európai szerződést, miután 2025 januárjában a belga Union Saint-Gilloise együtteséhez igazolt. A csapat ekkor már stabil európai kupaszereplőnek számított és harcban volt a belga élvonal bajnoki címéért is. A szezon végén utóbbi sikerült is elhódítani, ugyan Marc ebben az időszakban még nem számított alapembernek az Unionban. A 2025/2026-os idényre azonban már komoly játékidőt töltött a pályán. A belga bajnok alanyi jogon indulhat a Bajnokok-Ligája küzdelmeiben, így a futball legnagyobb színpadán is szóhoz jutott összesen öt alkalommal a PSV, a Newcastle United, az Inter, az Atletico Madrid és a Marseille ellen. Eközben a bajnoki címért is harcban állt a címvédő alakulat, de már egy nagy skalpot behúztak a Belga Kupa elhódításával. Az Unionnak ezúttal be kellett érni az ezüstéremmel, de Marc Giger így is jó szezont produkált. 16 mérkőzésen pályára lépve 3 gólt szerzett a top bajnokságok egyikében

Az U21-es svájci válogatottban is bemutatkozott Giger, először 2025 márciusában és azóta még öt alkalommal húzta magára a piros-fehér nemzeti mezt.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.