Borbély Balázs: „Megérdemelt volt a győzelem” – Juárez szerint támadásban hiányzott a minőség

A Ferencváros magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott Győrben a címvédő ETO FC ellen az OTP Bank Liga 3. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. Borbély Balázs szerint csapata rengeteg munkát tett a sikerbe, míg Efraín Juárez úgy látta, a két együttes közötti különbséget elsősorban a támadójáték minősége jelentette. Dibusz Dénes a hajrában még egy tizenegyest is kivédett.

A találkozó különleges volt Borbély Balázs számára, aki tavasszal még az ETO vezetőedzőjeként ünnepelhetett bajnoki címet, ezúttal azonban már a Ferencváros trénereként tért vissza az ETO Parkba. Csapata három góllal és három ponttal távozott Győrből.

A szakember elmondta, számítottak arra, hogy az ETO mélyen védekezik majd, ezért a türelem kulcsfontosságú volt.

– Tudtuk, hogy betömörült védelem ellen fogunk játszani, ilyenkor fontos, hogy türelmesek legyünk. A védelem feltöréséhez kellett a minőség, a szélsőink játéka és az az effektivitás, ami jellemzett minket, főleg a második félidőben – értékelt Borbély Balázs.

A Ferencváros vezetőedzője arra is kitért, hogy három hónapja dolgozik a csapattal, így még mindig keresi, melyik játékos melyik pozícióban képes a legtöbbet hozzátenni az együttes játékához.

Külön kiemelte Daniel Arzani és a fiatal Bagi Ádám teljesítményét.

– Daniel remekül játszott a Puskás ellen, ma is gólpasszal járult hozzá a győzelemhez, Bagi Ádámnak is örülök, hogy ilyen fiatalon ennyire bátran játszott és gólt szerzett – mondta Borbély.

A fiatal játékos középcsatárként való szerepeltetésének taktikai és keretösszeállítási oka is volt.

– Gondolkodtam, hogyan helyettesítsük majd Lennyt úgy, hogy minden szabályt betartsunk. Ez tűnt a legoptimálisabbnak, örülök, hogy jó döntés volt.

Borbély szerint a hajrában már akadtak koncentrációs problémák, összességében azonban nem lehetett kérdéses számára, hogy megérdemelten nyert a Ferencváros.

– Még nem tudom a számokat, de a második félidő nagyon intenzív volt. Rengeteg munkát tettünk bele, megérdemelt volt a győzelem.

Videó: https://www.youtube.com/@M4Sport-Hivatalos

A másik oldalon Efraín Juárez jóval kritikusabban értékelte saját csapata teljesítményét. Az ETO vezetőedzője szerint védekezésben megvolt a konkrét elképzelésük, támadásban azonban nem tudták megfelelő minőségben végrehajtani a tervet.

– Védekezésben megvolt az elképzelésünk, támadásban voltak minőségi problémáink, itt mindent a minőség döntött el, a játékosok és a taktika szempontjából is. Egyértelmű volt, hogy mit szeretnénk játszani, azt viszont nem szabad elhallgatni, hogy támadásban még mindig hiányzik a minőség, az eredmény is ennek köszönhető – fogalmazott Juárez.

A mexikói szakember szerint a Ferencváros elleni mérkőzés fontos tanulságokkal szolgált.

– Ez egy jó lecke volt, kiderült, hogy a minőségre nem csak hátul, hanem elöl is szükség van, nem csak a minőségre, hanem arra is, hogy a játékosok fókuszáltak legyenek, minden párharcba százszázalékosan menjenek bele.

Selyem Bálint szintén úgy látta, hogy voltak olyan csapatszintű hibák, amelyeken javítaniuk kell. A győri játékosnak elsősorban Arzani semlegesítése jutott feladatul.

– Nagy iram volt az egész meccsen, én próbáltam még több sebességet beleadni azon a szélen, több-kevesebb sikerrel. Mély védekezésből indultunk, így nehéz volt a labdakihozatal, de próbáltunk mindent beleadni, és kivenni belőle a részünket, ez most így alakult. Néhány elcsúszás volt csapatszinten, de ezeket szerintem ki tudjuk javítani, és így készülünk a hétvégére – mondta.

A Ferencváros kapujában Dibusz Dénes is fontos szerepet vállalt a kapott gól nélküli győzelemből. A hajrában, már 3–0-s vendégvezetésnél az ETO új igazolása, Luka Kulenovic büntetőjét is kivédte.

Dibusz elárulta, külön nem készültek a frissen érkezett támadó tizenegyeseiből.

– Megérzés volt a tizenegyes, Kulenovicra nem készültünk, róla nem videóztunk. Hogyha kezdett volna, akkor valószínű, hogy róla is néztem volna videót, még gyorsan a mérkőzés előtt, de megéreztem, és örülök, hogy ki tudtam védeni – mondta a Ferencváros csapatkapitánya.

A 3–0-s győzelemmel a Ferencváros elhozta mindhárom pontot a címvédő otthonából, az ETO pedig elszenvedte első vereségét a bajnoki idényben. A zöld-fehérekre vasárnap újabb kiemelt találkozó vár: 17.45-től az Újpestet fogadják a derbin.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.