Borbély Balázs kijelölte a Ferencváros keretét az Európa-liga alapszakaszára. A névsorban ott van a sérüléséből visszatérő Habib Maiga, míg a február óta sérüléssel bajlódó Ötvös Bence nem került be. Az FTC szeptember 17-én a Celtic otthonában kezdi meg a nyolcmérkőzéses alapszakaszt.
A Ferencváros számára jó hír, hogy Habib Maiga bekerült az Európa-ligára nevezett keretbe. Az elefántcsontparti középpályás hosszabb kihagyás után közelít a visszatéréshez.
Hajnal Tamás sportigazgató elmondta, hogy Maiga hamarosan az NB III-as csapatban kaphat meccsterhelést, ami fontos lépés lesz a visszatérése felé. Hozzátette, hogy a középpályás profiljára szüksége van a Ferencvárosnak.
A keretből ugyanakkor kimaradt Ötvös Bence, aki február óta sérüléssel küzd.
Hajnal Tamás szerint a szakmai stábnak sikerült olyan keretet összeállítania, amely minden poszton megfelelő lehetőségeket biztosít Borbély Balázs számára.
– A szakmai stábbal együtt az a véleményünk, hogy sikerült olyan keretet kialakítani az Európa-liga főtáblájára, amely megfelelően egyben van, és minden poszton megvagyunk minőségben és mennyiségben is ahhoz, hogy sikeresek lehessünk a ránk váró találkozókon. Az új érkezők mellett ott vannak a B-listán azok a fiatalok is, akik folyamatosan játéklehetőséget kapnak a vezetőedzőtől. A keretet nézve megvannak a megfelelő emberek ahhoz, hogy a ránk váró mérkőzéseken tudjunk reagálni, bármilyen kihívás is vár ránk – fogalmazott a sportigazgató.
A Ferencváros veretlenül jutott el az Európa-liga alapszakaszáig. A selejtezősorozat során a szerb Vojvodina, a holland Twente, a lengyel Górnik Zabrze, majd a török Trabzonspor sem tudta megállítani a zöld-fehéreket.
Az FTC ezzel sorozatban nyolcadik alkalommal szerepelhet valamelyik európai kupasorozat főtábláján, az Európa-ligában pedig egymást követő harmadik idényében lesz érdekelt. Legutóbb a nyolcaddöntőig jutott.
A Ferencváros Európa-liga-kerete
Kapusok: Dibusz Dénes, Őri Levente, Radnóti Dániel, Varga Ádám.
Hátvédek: Botka Endre, Cadu, Gómez Mariano, Lakatos Csongor, Nagy Olivér, Osváth Attila, Toon Raemaekers, Nathan Zohoré.
Középpályások: Daniel Arzani, Bagi Ádám, Matús Bero, Veljko Birmancsevics, Corbu Máriusz, Naby Keita, Jonathan Levi, Madarász Ádám, Habib Maiga, Nagy Ádám, Callum O’Dowda, Philippe Rommens, Kristoffer Zachariassen.
Támadók: Lenny Joseph, Franko Kovacevic, Lisztes Krisztián, Szabó Szilárd, Varga Zétény, Bamidele Yusuf.
Az FTC Európa-liga-alapszakaszának menetrendje
Szeptember 17., csütörtök, 21.00: Celtic FC–Ferencvárosi TC
Október 15., csütörtök, 21.00: Ferencvárosi TC–Viktoria Plzen
Október 22., csütörtök, 18.45: Ferencvárosi TC–SCU Torreense
November 5., csütörtök, 18.45: AC Milan–Ferencvárosi TC
November 26., csütörtök, 21.00: Ferencvárosi TC–NK Celje
December 10., csütörtök, 21.00: Lech Poznan–Ferencvárosi TC
Január 21., csütörtök, 18.45: Ferencvárosi TC–Juventus
Január 28., csütörtök, 21.00: TSG 1899 Hoffenheim–Ferencvárosi TC
Az első feladat tehát rögtön komoly erőpróba lesz: szeptember 17-én Glasgow-ban, a Celtic vendégeként kezdi meg Európa-liga-szereplését a Ferencváros.
Be the first to comment