Szombathelyi derbi, Veszprémben az MTE, Sopronban a Tatabánya: az NB III. Észak-nyugati csoportjának 4. fordulójának beharangozója

Augusztus 15. (szombat) 11:00 VSC Veszprém – Credobus Mosonmagyaróvár

Hiába kezdett győzelemmel a Veszprém, a dorogi hatos után Pápán hagyott két pontot a csapat és a bajnokság egyetlen hibátlan csapatával, a Mosonmagyaróvárral találkoznak a forduló nyitómeccsén. Az MTE 9 pontos és már van az éllovasnak két pontos előnye a Doroggal és a Haladással szemben, eddig csak feljutó csapatokkal találkoztak, így papíron az eddigi legnehezebb meccsükre készülnek.

Tipp: 0-1


Augusztus 15. (szombat) 16:00 Szombathelyi Haladás – Király SE

A Savaria Karnevál hétvégéjén szombathelyi rangadót rendeznek, a Haladás a feljutó Király SE-t fogadja. Sorozatban negyedik bajnokiján is hazai környezetben a Hali, amely a Sopron elleni iksz után legyőzte a Balatonalmádit (6-1) és a másik feljutó Sárisápot (2-1) is. Most a Király SE következik, amely eddig abszolút helyt áll az új osztályban, a pápai győzelem után szoros vereség a listavezető Mosonmagyaróvár otthonában és a parádésan rajtoló Dorog ellen bravúros pontszerzés kapott gól nélkül.

Tipp: 2-0

kép: Haladás

Augusztus 15. (szombat) 16:00 ZTE FC II. – PAFC II.

Két NB I-es együttes tartalékai talélkoznak Zalaegerszegen, a Pestszentlőrincen győzni tudó zalaiak a 15. helyen álló és pont nélküli felcsútiak ellen növelnék egységeik számát.

Tipp: 3-1


Augusztus 15. (szombat) 17:30 Komárom VSE – Frutti-Drink Perutz FC Pápa

Komáromba látogat a Pápa, amely az elmúlt két fordulóban 4 pontot szerzett. Jurik Patrik csapatára nem vár könnyű feladat, hiszen a KVSE még veretlen, legutóbb Felcsúton nyertek és 4. helyen állnak a tabellán.

Tipp: 3-0


Augusztus 15. (szombat) 17:30 Sárisáp BSE – Bicskei TC

A győri bravúr után 2-1-es vereséget szenvedett a bajnokesélyes Haladás otthonában a Sárisáp, amely először játszhat hazai közönsége előtt. A Bicske a Sopron után a Tatabánya ellen is kikapott, most idegenben javítanának.

Tipp: 1-1


Augusztus 15. (szombat) 17:30 FC Sopron – OPUS-Tigáz Tatabánya

A forduló egyik rangadóját Sopronban rendezik, ahol két nagyváros csapata találkozik. A Sopron 5. 7 ponttal, míg a Tatabánya 6. 6 ponttal. A hazaiak az ETO II.-t győzték le legutóbb és még veretlenek, míg a Tatabánya a győri vereség után Felcsúton is nyert, majd a Bicske ellen is begyűjtötte a három pontot.

Tipp: 0-1


Augusztus 16. (vasárnap) 17:30 SZAC Budapest – Dorogi Bányász FC

A komáromi bravúrpont után egy-egy góllal, de elvesztette a SZAC legutóbbi mérkőzéseit. A Dorog a Király ellen először botlott a szezonban, így kétpontos hátrányban vannak a listavezető MTE mögött, így mindenképpen javítanának.

Tipp: 0-2


Augusztus 16. (vasárnap) 17:30 Balatonalmádi – ETO II.

Mindkét csapatra ráfér a sikerélmény, hiszen a feljutó Balatonalmádi sereghajtó pont nélkül 11 kapott és mindössze 2 szerzett góllal, míg a győriek a Sárisáp és a Sopron elleni meccsüket is elvesztették a Tatabánya elleni győzelem után.

Tipp: 2-3

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.