Két hónapnyi szünetet követően péntek este elrajtolt a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 2026/2027-es idénye. A bajnokság nyitómérkőzését a nyíregyházi Városi Stadionban rendezték meg, ahol a Nyíregyháza Spartacus csapata fogadta az mostani idényre nagy terveket szövögető Újpest FC-t.

fotó: MTI
A piros-kék mezben pályára lépő szabolcsiak már az első percben nagy helyzetet dolgoztak ki, ekkor egy hosszú indítást követően a kilépő Kvasina elől szedte fel a labdát Szappanos Péter az utolsó pillanatban. Hét perccel később Temesvári Attila egy megkerülős csellel verte át Heitort, majd éles szögből lőtt, de a rövid saroknál hárított az újpestiek kapusa.
A 15. percben a fővárosi lila-fehérek kerültek előnybe: Matko vette át a labdát a 16-oson belül háttal a kapunak, az érkező Bodnár Gergőhöz passzolt, aki kapásból lőtt és egy hazai játékoson irányt változtatva a kapuba pattant a labda. Ezzel a 21 esztendős jobbhátvéd szerezte az OTP Bank Liga 2026/2027-es idényének első gólját. (0-1)
A 24. percben ismét a Szpari előtt adódott lehetőség, de Jovanov lőtt középről, ám Stronati nagyot blokkolt. Az első félidő végén előbb Katona Bálint 10 méterről lőtt be egy labdát középre, de a hosszú saroknál érkező társ, az előrehúzódó Katona Levente nem találta el a labdát.
Több lehetőséget nem hozott az első játékrész, ahol a vendégek tulajdonképpen gólra váltották az egyetlen helyzetét. A szünetben tehát 1-0-s újpesti vezetéssel mehettek pihenőre a felek.

fotó: Nemzeti Sport
A fordulást követően Katona Bálint jobb oldali szögleténél a rövidre érkező Temesvári fejelt, de végül nem találta el a kaput. Az 50. percben egyenlített a házigazda Szpari: Katona Bálint bal oldali szögletét követően Medved a rövid saroknál megcsúsztatta és a gólvonal mögött kötött ki a labda, ahol többen is beleértek, ám végül a szlovén támadónak adták a találatot. A gólt hosszasan vizsgálták a VAR-szobában, de érvényben hagyták a találatot. (1-1)
Az 57. minutumban könnyen duplázhatott volna a nyíregyháziakhoz nyáron visszatérő Medved, miután elcsípett egy lecsorgó labdát, majd estében lőtt 11 méterről, viszont a kísérlete elment a kapu fölött. Öt percre rá a csereként beálló fiatal kapus, Molnár Mátyás kirúgását követően Temesvári rosszul vette át a labdát, amelyet Horváth Krisztofer szerzett meg és megpróbált nagy gólt szerezni egy ívelésből, de a középpályás jócskán célt tévesztett.
A találkozó hajrájáig nem történt semmi említésre méltó esemény a játéktéren, érződött az idény eleji forma mindkét csapaton, de ettől függetlenül becsülettel gyűrték egymást a felek, minden labdáért alaposan megharcoltak a játékosok.
A 86. percben már a Nyíregyházánál volt az előny: Szappanoshoz került hátra egy labda, ám a hálóőr kirúgása éppen Kvasinához került, aki egy átvételt követően 20 méterről a visszafutó Szappanos kapujára lőtt. Végül az újpesti kapus kezei alatt a kapuba becsorgott a játékszer. (2-1)
A találkozó 94. percében még volt egy lehetősége az egyenlítésre a fővárosiaknak, Horváth hozta a bal oldalon tiszta lövőhelyzetbe Vlijtert, aki azonban 11 méterről a léc fölé vágta a labdát. Végül az eredmény nem változott, a Nyíregyháza hátrányból fordított és 2-1-re legyőzte az Újpestet a szezonnyitó bajnokin.

fotó: Nemzeti Sport
OTP Bank Liga 1. forduló
Nyíregyháza Spartacus FC – Újpest FC 2-1 (0-1)
Nyíregyháza, Városi Stadion, 6235 néző
Vezette: Rúsz Márton (Búzás Balázs, Vígh-Tarsonyi Gergő)
Nyíregyháza: Tóth B. (Molnár M., 46.) – Benczenleitner, Katona L., Temesvári, Jovanov – Katona B. (Hős Zs., 75.), Toma (Zikovic, 89.), Kovács M., Manner (Batoum, 66.) – Medved (Tarcsi, 75.), Kvasina
Vezetőedző: Bódog Tamás
Újpest: Szappanos – Markgráf, Stronati, Heitor (Joao Nunes, 64.), Bodnár G. – Krajcsovics (Horváth K., 56.), Fenyő N., Maier (Ademi, 64.), Matko – Amenyido (Vlijter, 56.), Ljujic
Vezetőedző: Szélesi Zoltán
Gólszerzők: Medved (50. perc), Kvasina (86. perc) illetve Bodnár G. (15. perc)
A Nyíregyháza tehát győzelemmel rajtolt az új idényben, ráadásul 26 év után sikerült a nyírségieknek hazai környezetben legyőznie az Újpestet, míg a fővárosiaknál vélhetően nem ilyen kezdésre számítottak.
Be the first to comment