Papp Ákos: A legfontosabb célunk továbbra is, hogy fiatal játékosokat tudjunk eljuttatni a profi futballba

A 2025/2026-os idény a fejlődésről és az építkezésről szólt a Nyíregyháza Spartacus FC II számára az NB3 Észak-Keleti csoportjában. A jelentősen megfiatalított kerettel nekivágó együttes az őszi szezonban még elsősorban a harmadosztály ritmusának felvételére és a tapasztalatszerzésre helyezte a hangsúlyt. A tavaszi folytatásra azonban látványos előrelépést mutatott a Papp Ákos irányította csapat: a fiatalok egyre bátrabban és kezdeményezőbben futballoztak, több alkalommal is gólokban gazdag, közönségszórakoztató mérkőzéseken szerezték meg a három pontot. A folyamatos fejlődés végül az eredményekben is megmutatkozott, így a nyíregyháziak a bajnokságot a tabella előkelő 9. helyén zárták.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A Szpari II már teljes erőbedobással készül a 2026/2027-es bajnoki idényre, a játékosok ezen a héten már a bajnoki ritmusnak megfelelő intenzitással dolgoznak. A nyári időszak a keretben is több változást hozott: néhány labdarúgó teljesítményének köszönhetően felkerült az első csapathoz, míg mások távoztak a klubtól. A megüresedett helyeket ezúttal is saját nevelésű fiatalok töltik be, elsősorban az U19-es és az U17-es együttesből felkerülő tehetségek, akik előtt újabb lehetőség nyílik arra, hogy bizonyítsanak a felnőtt futballban.

A felkészülési mérkőzések mindegyikén nyerni tudtak a nyíregyháziak, a Füzesabonyt 4-1-re, a Mátészalkát 3-0-ra, a Sényőt 3-2-re, míg a bajnoki főpróbán a Nyírbátort 4-1-re győzték le.

A 2026/2027-es bajnoki rajt előtt Papp Ákossal, a Nyíregyháza Spartacus FC II vezetőedzőjével beszélgettünk az előző idény tapasztalatairól, a nyári felkészülésről, valamint az új szezon előtt álló kihívásokról és célokról.

-A legutóbbi bajnoki kiírásban a 9. helyen végzett a csapat az NB3 Észak-Keleti csoportjában, ráadásul az egyik legtöbb gólt rúgta a Nyíregyháza II. Miként tekint vissza az elmúlt szezonra?

Jó érzésekkel gondolok vissza a tavalyi szezonra, amelyet összességében sikeresnek értékelek. Az őszi időszak nem alakult könnyen számunkra, viszont tavasszal már sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, és ennek meg is lett az eredménye. Valóban sok gólt szereztünk, de ez nem a véletlen műve volt. Tudatosan úgy alakítottuk ki a keretet, hogy legyenek olyan támadóink, akik képesek rendszeresen betalálni. Nagy öröm volt, hogy Silling Máté felépült a sérüléséből, emellett Hornyák Marcell és Tarcsi Róbert érkezésével is sokat erősödtünk. Mindketten gólerős játékosok, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a sikerekhez az egész csapat hozzátette a maga részét. Külön öröm számomra, hogy a fiatalok rengeteget fejlődtek az elmúlt egy évben. Sok játékpercet kaptak, értékes tapasztalatokat szereztek, és ez a pályán is megmutatkozott. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy az előttünk álló idény sem lesz könnyebb. A keretünk ismét fiatalodott, több új játékos is érkezett, nekik időre lesz szükségük, hogy beilleszkedjenek és megszokják ezt a fajta légkört.

-Mennyi tapasztalatot szerzett, illetve milyen tanulságokkal szolgált önnek ez az elmúlt egy év?

Számomra is különleges idény volt a tavalyi, hiszen ez volt az első szezonom vezetőedzőként a felnőttek között. Úgy érzem, rengeteget tanultam ebből az évből, akárcsak a játékosok. Minden kihívás és minden mérkőzés hozzájárult ahhoz, hogy fejlődjünk. A filozófiánk továbbra sem változott: a legfontosabb célunk, hogy minél több fiatal játékost készítsünk fel a profi futballra. Elsősorban azt szeretnénk, hogy eljussanak a klub első csapatához, és ott is megállják a helyüket. Erre kiváló példa Törő Milán és Tarcsi Róbert, akik az elmúlt fél évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak nálunk. Ennek köszönhetően Bódog Tamás bizalmat szavazott nekik, megkapták a lehetőséget az első csapatnál, és mindketten ki is harcolták, hogy ott maradjanak.

-Rövidesen kezdődik a bajnoki szezon, hogy nézett ki a csapatnak a felkészülése?

Hosszú és intenzív felkészülés van mögöttünk. Az elmúlt hetekben rengeteget dolgoztunk, a labdás edzések mellett konditermi foglalkozások és futóedzések is szerepeltek a programban. Igyekeztünk minden területen megfelelően felkészíteni a játékosokat az előttünk álló szezonra. Úgy érzem, a csapat hozzáállására egyetlen rossz szót sem lehet mondani. A játékosok végig fegyelmezetten és nagy intenzitással dolgoztak, és mindent megtettek azért, hogy fizikálisan és taktikailag is készen álljanak az NB3-as bajnokság kihívásaira. Úgy gondolom, jó úton járunk, és bízom benne, hogy az elvégzett munka a pályán, az eredményekben is visszaköszön majd.

-Mennyire jelent nehézséget, hogy gyakorlatilag új csapatot kell építeni?

Tulajdonképpen erről szól egy második csapat működése: szinte minden évben újra kell építeni a keretet. A célunk a szakmai stábbal közösen változatlan: szeretnénk minél több fiatal játékost felkészíteni a felnőtt futballra, majd eljuttatni őket a következő szintre. Az a legnagyobb siker számunkra, ha a nálunk eltöltött idő után képesek megállni a helyüket magasabb osztályban vagy az első csapatnál, és hosszú távon is elérik azokat a célokat, amelyeket kitűztek maguk elé.

-Némileg átalakult a bajnokság mezőnye, három újonc is lesz. Milyen szezonra számít előzetesen?

Az újonc csapatok közül a Mátészalkát már ismerjük, hiszen a felkészülés során játszottunk velük egy edzőmérkőzést. A Hajdúnánásról és a Salgótarjánról viszont egyelőre kevesebb információnk van, személy szerint még nem láttam őket játszani az elmúlt időszakban. A többi csapatnál sem tudjuk még pontosan, milyen változások történtek a keretekben a nyáron, de ezekre a bajnokság előrehaladtával úgyis választ kapunk. A saját céljaink ugyanakkor nem változtak: szeretnénk kiharcolni a bennmaradást, miközben minél több fiatal játékosnak biztosítunk lehetőséget arra, hogy az NB3-ban fejlődjön és értékes tapasztalatot szerezzen.

-Rögtön a nyitófordulóban egy parázs összecsapás vár a Nyíregyháza II-re, hiszen a DVTK II-t látogat majd hozzátok. Milyen meccsre számítasz?

Két nagyon fiatal csapat találkozik majd egymással a nyitómérkőzésen. Aki követi a magyar labdarúgást, pontosan tudja, hogy a Nyíregyháza – DVTK párharc mindig kiemelt jelentőségű, függetlenül attól, hogy melyik osztályban szerepelnek a csapatok. Ez egy igazi kelet-magyarországi rangadó, amelynek akár országos szinten is nagy a presztízse. A játékosaink is tisztában vannak azzal, hogy milyen jelentőséggel bír ez a találkozó, és milyen megtiszteltetés egy ilyen mérkőzésen pályára lépni. Bízom benne, hogy hazai környezetben, sok szurkoló előtt sikerül győzelemmel kezdenünk az új idényt, és méltóképpen tudjuk megadni az alaphangot a szezonhoz.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A Nyíregyháza Spartacus FC II szombaton délelőtt 11 órai kezdettel lép pályára az NB3 Észak-Keleti csoportjának első fordulójában, ahol a DVTK II-t látják vendégül Papp Ákos tanítványai.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.