Az angol élvonalbeli bajnokság (Premier League) rajtjára készülő Liverpool FC pénteken a hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy meghosszabbította Szoboszlai Dominik szerződését. Az EM Sports beszámolója alapján a 25 esztendős magyar válogatott középpályás 2031-ig kötelezte el magát a Liverpool csapata mellett. Egybehangzó sajtóhírek szerint Szoboszlai a Marsey-parti egylet egyik legjobban fizetett labdarúgója lesz.

fotó: Liverpool FC
Ez az egyik legjobb napom a klubnál! Nem győzöm elégszer elmondani, nagyon boldog vagyok. Mindig van hova fejlődni, sosem elégszem meg a teljesítményemmel. Azért ülök most itt, mert gyerekkorom óta ez visz előre, hogy mindig jobb és jobb legyek. Most is ugyanezt gondolom, és ezzel példát akarok mutatni mindenkinek. Amikor először aláírtam, azt mondtam, mindent meg akarok nyerni, és ez azóta sem változott. Mindent meg akarok nyerni, amit ebben az országban csak lehet, és a Bajnokok Ligája is ide tartozik. Én készen állok rá. – fogalmazott a szerződése aláírását követően Szoboszlai Dominik.
Szoboszlai 2023 nyarán igazolt Liverpoolba, méghozzá 70 millió euró ellenében az RB Leipzig csapatából, és eddig összesen147 mérkőzésen lépett pályára a Vörösök színeiben minden sorozatot figyelembe véve, és ezeken 28 gólt szerzett.
Az első idényében megnyerte az Angol Ligakupát (Carabao Cup), majd a 2024/2025-ös szezonban meghatározó szerepet játszott a Premier League bajnoki cím megszerzésében. A legutóbbi idényben egyéni szempontból is a legeredményesebb szezonját produkálta a Liverpoolban: 53 mérkőzésen 13 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. Teljesítményének köszönhetően a szurkolók a férfi csapat Standard Chartered Év Játékosának is megválasztották a magyar középpályást.

fotó: Liverpool FC
A Kerkez Milost és Pécsi Ármint is foglalkoztató Poolnál edzőváltás történt a nyár folyamán, Arne Slot helyét Andoni Iraola vette át, aki a hírek szerint kulcsszerepet szán Szoboszlai Dominiknak az együttesében.
Be the first to comment