Tovább formálja keretét a 2026/27-es NB III-as szezonra a III. Kerületi TVE. Az óbudai együttes három új játékost szerződtetett, miközben búcsút intett csapatkapitányának, Pálvölgyi Patriknak, aki az NB II-es Kecskeméthez igazolt.
A klub első nyári szerzeménye a 20 éves Farkas Bence, aki a Vasas utánpótlásában nevelkedett, később megfordult a Gyirmót FC Győrnél és az Eger SE-nél is, legutóbb pedig a Maldív-szigetek élvonalában futballozott. A fiatal középpályás elmondta, a III. Kerületi TVE megkeresésére nem kellett sokat gondolkodnia, célja pedig, hogy gólokkal és gólpasszokkal segítse új csapatát.
A védelembe Könczey Márk érkezett a Soroksártól. A 26 éves belső védő az MTK és a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett, majd a Szeged-Csanád Grosics Akadémián mutatkozott be az NB II-ben. Tapasztalatával és stabil teljesítményével komoly erősítést jelenthet az óbudaiak számára.

Hulicsár Máté
A támadószekció is új játékossal bővült: Hulicsár Máté a bajnok Monor együttesétől tette át székhelyét Óbudára. A 27 éves csatár az előző idényben csapata legeredményesebb hazai gólszerzője volt, és bízik benne, hogy góljaival a III. Kerületi TVE-t is sikeres szezonhoz segítheti.
A nyári változásokhoz egy jelentős távozó is kapcsolódik. Pálvölgyi Patrik az NB II-es Kecskeméthez szerződött, miután új klubja kivásárolta élő szerződéséből. A saját nevelésű játékos 2020-ban csatlakozott a Kerülethez, majd egy MTK-s kitérőt követően 2023-ban tért vissza. Az elmúlt idényben már csapatkapitányként vezette az együttest, teljesítményével pedig kiérdemelte az NB II-es lehetőséget.
Forrás/fotó: III. Kerületi TVE
Be the first to comment