Összeállt a Hajdúnánás FK szakmai stábja a 2026/27-es NB III-as szezonra. A klub vezetősége a folytonosság és a helyi kötődés mellett tette le a voksát, amikor kijelölte a felnőtt csapat szakmai irányítóit.

A harmadosztályban újoncként szereplő együttes munkáját az előttünk álló idényben Bagoly János, Imrő László és Koroknay Péter alkotta szakmai triumvirátus vezeti majd.
A klub közleménye szerint a szakemberek feladata egy olyan harcos, fegyelmezett és versenyképes csapat kialakítása lesz, amely stabil szereplésre lehet képes az NB III-ban.
A Hajdúnánás FK története során újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a feljutással, a vezetőség pedig bízik benne, hogy a helyi kötődésű szakmai stáb segítségével sikeresen veheti az akadályokat a harmadosztályban is.
Forrás: Hajdúnánás FK
Be the first to comment