NB I-es és nemzetközi tapasztalattal erősített a Vasas: Csóka Dániel Angyalföldre igazolt

A zalaegerszegi születésű védő a ZTE akadémiáján nevelkedett, majd fiatalon külföldre szerződött. Előbb az angol Wolverhampton Wanderers utánpótlásában fejlődött, később pedig a szlovák élvonalban szereplő DAC Dunaszerdahely, valamint az angol AFC Wimbledon játékosa volt. A Wimbledon színeiben több mint ötven alkalommal lépett pályára a felnőttcsapatban, így jelentős nemzetközi rutint szerzett.

2022 nyarán tért vissza nevelőegyesületéhez, a Zalaegerszegi TE-hez, ahol az elmúlt években meghatározó szerepet töltött be az NB I-ben. A zalaiakkal Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett.

A 188 centiméter magas, ballábas futballista elsősorban bal oldali belső védőként bevethető, de szükség esetén a védelem szélén is számíthatnak rá. Felnőtt pályafutása során közel 150 tétmérkőzésen szerepelt, emellett végigjárta a magyar korosztályos válogatottakat, ahol összesen 29 alkalommal ölthette magára a címeres mezt.

A Vasas sportigazgatója, Nagy Miklós kiemelte, hogy a bal oldali belső védő posztja hiányterületnek számított a keretben.

– A 26 éves kora ellenére már komoly élvonalbeli és nemzetközi tapasztalattal rendelkező Csóka Dániellel kötöttünk megállapodást. A védelem bal oldalán több szerepkörben is bevethető, miközben a labdakihozataloknál és a játéképítésben is komoly segítséget jelenthet számunkra. Emberileg és mentálisan is olyan játékosnak tartjuk, aki gyorsan beilleszkedhet a csapatba – fogalmazott a sportvezető.

Csóka Dániel szerint nem volt nehéz döntés elfogadni a Vasas ajánlatát.

– Jó emlékek kötnek a Vasashoz, hiszen első NB I-es mérkőzésemet is a Fáy utcában játszottam, emellett a DAC játékosaként az Illovszky Rudolf Stadion megnyitóján is pályára léphettem. Az elmúlt hónapokban kevesebb lehetőséghez jutottam, mint szerettem volna, ezért rendkívül motivált vagyok. Tetszik az a futball és filozófia, amit a Vasas képvisel, szeretnék meghatározó tagjává válni a csapatnak és segíteni a közös célok elérését – mondta a védő.

A Vasas az NB I-be történt visszajutást követően folyamatosan erősíti keretét, Csóka Dániel megszerzése pedig újabb fontos lépés lehet az élvonalbeli stabil szerepléshez vezető úton.

Forrás/fotó: Vasas FC

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.