HIVATALOS: Farkas Timót személyében újabb magyar fiatal került az AZ Alkmaar csapatához

A labdarúgó holland élvonalbeli bajnokságban (Eredivisie) AZ Alkmaar csapata csütörtökön a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Mészöly Focisuli utánpótlás válogatott támadóját, Farkas Timótot. A 16 esztendős futballista egy héten keresztül próbajátékon vett részt, majd egy 2029 nyaráig szóló szerződést kötött a holland klubbal.

fotó: AZ Alkmaar

,,Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek! Ez az első profi szerződésem. A lehető legjobb támadójátékossá szeretnék fejlődni, és sok gólt szeretnék szerezni. Erős vagyok a levegőben, jól megy a fejelés, ez az egyik legnagyobb fegyverem. Ugyanakkor mindkét lábamat használom, mindkettővel tudok gólokat szerezni a különböző helyzetekből.”fogalmazott a bejelentést követően Farkas Timót.

A 2010-es születésű játékos eddig a Mészöly Focisuliban pallérozódott, ahol 212 meccsen pályára lépve 239 gólt szerzett. Az ifjú támadó teljesítménye a külföldi megfigyelők érdeklődését is felkeltette, ennek is volt köszönhető ez a mostani hollandiai szerződés.

,,Timótra a megfigyelőrendszerünkön keresztül figyeltünk fel. Több nagy klub is figyelte őt. Egy hétig edzett nálunk, és több szempontból is meggyőző volt. Megmutattuk neki a képzési rendszerünket, és ez vezetett a szerződéskötéshez. Timót technikailag képzett, tökéletesen használja ki a helyzeteit, kiválóan fejel – ez remek kombináció egy középcsatárnak. Ezért nagyon hálásak vagyunk a Mészöly Focisulinak a közreműködéséért a szerződés létrejöttében.”tette hozzá Paul Brandenburg, az AZ Alkmaar ifjúsági játékosokért felelős vezetője.

fotó: AZ Alkmaar

Érdekesség, hogy egy éven belül már a második magyar csatártehetség az Alkmaarnál, ugyanis tavaly júliusban Kovács Bendegúz szerződött a csapathoz, aki azóta az AZ felnőtt keretébe, valamint a magyar A-válogatottba is beverekedte magát.

A 186 centiméter magas Farkas Timót játékát a szakemberek leginkább Varga Barnabáséhoz hasonlítják.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.