A labdarúgó NB1-ben érdekelt Debreceni VSC csapata szerdán a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette az izraeli-magyar állampolgárságú Rotem Kellert, akit az izraeli első osztályú Maccabi Netanyától sikerült megszerezniük. A 23 esztendős balhátvédként és belső védőként is bevethető játékos egy három éves, azaz 2029 nyaráig szóló szerződést írt alá a hajdúsági klubnál.

fotó: DVSC
A korábbi izraeli utánpótlás-válogatott Rotem Keller a Maccabi Netanya utánpótlásában nevelkedett, majd 2022-ben az akkor NB2-es Diósgyőr együttesében is megfordult, így Magyarországon is szerzett már némi tapasztalatot.
Ezt követően visszetért Izraelbe, ahol a Hapoel Hadera, a Bnei Sakhnin és ismét a Maccabi Netanya csapataiban játszott, és összesen 130 mérkőzésen lépett pályára az izraeli élvonalban. A Maccabi Netanya játékosaként az előző idényben 26 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, amelyeken két gólt és három gólpasszt is jegyzett.
forrás: https://www.youtube.com/watch?v=UcEbozJSOAs
Be the first to comment