Az NB1-ben szereplő Újpest FC csapata szerdán délelőtt a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta Etienne Amenyidót. A 28 esztendős togói válogatott támadó átigazolási díj nélkül került a fővárosi lila-fehér együtteshez, miután a szezon végén lejárt a szerződése a német másodosztályú (Bundesliga 2) Preußen Münsternél.

fotó: Újpest FC
A támadósor közepén és a széleken is bevethető labdarúgó elmondta, hogy a remek körülmények, a komoly célok és Dárdai Pál személye miatt döntött a lila-fehérek mellett.
,,Örülök, hogy Újpesten folytathatom, mert láttam, remek körülmények, komoly célok és Dárdai Pál személyében egy elhivatott sportigazgató várnak rám. Alig várom, hogy elkezdjük a munkát és kezdődjön végre a szezon.” – nyilatkozta a bejelentést követően Etienne Amenyido.
A 28 éves, Németországban született csatár a Borussia Dortmund akadémiáján nevelkedett, majd a holland VVV-Venlo, valamint a német Osnabrück és a St. Pauli csapatainál is megfordult; utóbbival bajnoki címet is ünnepelhetett a Bundesliga 2-ben. Újpestre a Preußen Münster együttesétől érkezett, ahol az elmúlt két szezont töltötte.
A 185 centiméter magas center a német utánpótlás-válogatottak után végül a togói felnőtt nemzeti csapatot választotta, amelyben eddig négyszer lépett pályára, legutóbb a 2026-os világbajnoki selejtezők alkalmával.
,,Korábban is elmondtam, olyan játékosokra van szükségünk akik intenzitást és mentalitást hoznak, ha játszanak. Etienne érkezésével a támadósorban ezek az erények hangsúlyosabban lesznek jelen. A munkát, amit januárban kezdtünk el, folytatjuk, rengeteget kell még dolgoznunk.” – mondta el Dárdai Pál, az Újpest FC sportigazgatója.

fotó: Getty Images
Be the first to comment