HIVATALOS: Macsó Máté a DVSC-ben folytatja a pályafutását

Az NB1-es Debreceni VSC csapata kedden délelőtt a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megvásárolta a DVTK fiatal játékosát, Macsó Mátét. Az élvonalbeli bajnokságba idén tavasszal berobbanó 20 esztendős középpályás négy évre, azaz 2030 nyaráig kötelezte el magát a hajdúsági klubnál.

fotó: DVSC

,,Macsó Máté idén tavasszal szinte berobbant az élvonalba, és még véget sem ért a bajnokság, de sorra érdeklődtek iránta a klubok. Az eredeti terv szerint kölcsön szerettük volna őt adni, hogy addig is növelje az értékét, amíg mi az NB2-ben szereplünk, ám a DVSC olyan előnyös ajánlatot tett, amit hiba lett volna visszautasítani. Ennek részeként az átigazolási díj mellett részesedünk az esetleges továbbértékesítésből is. Büszkék lehetünk a DVTK Labdarúgó Sportakadémián dolgozó kollégák munkájára, hiszen egy újabb tehetséges fiatalt juttattak el az élvonalig, akinek ráadásul nem csak elméleti értéke van, hanem valós forintokat fizetnek a játékjogáért.”fogalmazott a miskolci klub hivatalos honlapjának Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója.

Macsó Máté Miskolcon született, míg a labdarúgás alapjaival Tiszalúcon ismerkedett meg, mielőtt nyolcévesen a Diósgyőr utánpótlásába került. Végigjárta a korosztályos ranglétrákat, az elmúlt két szezonban jobbára az U19-s, és NB3-as együttesnek volt meghatározó tagja, majd 2026. április 10-én a Ferencváros ellen bemutatkozott az NB1-ben, ahol rendkívül bátran futballozott.

Összességében eddig 5 NB1-es bajnokin lépett pályára, teljesítményével pedig hamar felhívta magára a figyelmet. A diósgyőri szurkolók áprilisban őt választották a hónap legjobbjának.

,,Nehéz szavakat találnom, 12 év után búcsút kell mondanom a DVTK családnak. Itt nőttem fel, sokat tanultam és sok mindent kaptam a klubtól, itt léphettem először pályára az első osztályban, amiért nagyon hálás vagyok. Köszönetet szeretnék mondani minden eddigi edzőmnek, csapattársaimnak, a klubnál dolgozó embereknek és a szurkolóknak.”fogalmazott búcsúzóul Macsó Máté.

fotó: Nemzeti Sport

Be the first to comment

Leave a Reply