Vasárnap délután rendezték meg a labdarúgó NB2-es feljutásért kiírt osztályozós párharcoknak a visszavágóit, ahol a Cigánd fogadta a Nagykanizsát. Mint ismert, a Nagykanizsán rendezett első mérkőzésen 2-2-s döntetlen született a felek között, így minden szem a visszavágóra szegeződött. Óriási érdeklődés övezte a mérkőzést, mind a hazai, mind a vendégek részéről, gyakorlatilag megtelt a cigándi Városi Stadion. A két együttes szurkolói görögtűzzel, valamint füstbombákkal hangolódtak a meccsre.

fotó: Nemzeti Sport
A találkozón egyből magához ragadta a kezdeményezést a Kanizsa, az első lehetőség is a vendégek előtt adódott, a 9. percben egy előreívelt labdát balról Varga Dominik fejelt középre, ahol érkezett Eckl Patrik, de fejesét könnyedén védte Iváncsics Alex. Négy perccel később Varga Dominik 27 méteres bombája levágódott, a kanizsai kispad szerint egy cigándi játékos kezéről, de a játékvezető végül továbbot intett.
A 24. percben egy jobbról beadott labdára Dragóner Filip érkezett a rövidnél, berobbant, de fölé lőtt. Eközben óriási eső érkezett Cigándra, gyakorlatilag a nézőknek dejavu érzése lehetett, hiszen egy héttel ezelőtt Nagykanizsán is leszakadt az ég. A 27. percben jött az első hazai helyzet, Girdán Levente fejese nem sokkal ment a kapu mellé.
A 33. percben előbb Dragóner próbálkozását védte a hazaiak kapusa, majd egy beadás után Eckl fejese ment el a bal sarok mellett. Ebben az időszakban több veszélyes támadást vezettek a borsodiak, de helyzetig nem igazán tudtak eljutni.
Több helyzetet már nem hozott az első játékrész, így gól nélküli döntetlennel mehettek szünetre a csapatok.

fotó: BOON
A második játékrész első helyzet a vendégek előtt adódott, az 53. percben Nagy Krisztián hét méteres emelését Iváncsics a felső lécre ütötte. Két percre rá Juhász Martin 21 méteres szabadrúgása nem sokkal ment el a kapu felett.
A 61. percben egy baloldali beadás átszállt a hosszúra, ahonnan Eckl visszafejelte középre, érkezettLőrincz Bence, de nyolc méterről a jobb sarok mellé fejelt. Tíz perccel később ismét Lőrincz Bence volt a főszereplő, ezúttal egy remek kiugratást kapott, majd nyolc méterről elemelte a kijövő kapus mellett, de a labda a bal sarok mellett elment.
A 75. minutumban Medgyesi Márk lövésébe még beleért Nagy Krisztián, akinek a lábáról a hazai kapuba pattant a labda, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.
A hajrában folyamatosan nyomást helyezett ellenfelére a Nagykanizsa, mentek előre a győztes gólért, míg a borsodiak önfeláldozóan védekeznek. Gól viszont nem született, így jöhetett a 2×15 perces hosszabbítás.

fotó: BOON
A 93. percben közvetett szabadrúgást kapott a Cigánd, mivel a kanizsai kapus kétszer ért bele a labdába a kirúgásnál. A szabadrúgast Vass Otto végezte el a kaputól hét méterre, de lapos labdája a jobb sarok mellett ment el. Gyakorlatilag itt már csak a küzdelem dominált, több helyzetet nem is hozott a hosszabbítás első fele.
A hosszabbítás második félidejének elején Varga próbálkozását ütötte ki Iváncsics. A szögletet követően megtört a jég, hiszen előnybe került a Kanizsa: a jobb oldali szöglet után Nagy Krisztián fejelt kapura, Godzsajev-Telmán még beleért sarokkal, így a jobb sarokba hullott a labda. (0-1)
A 111. percben már kettővel mentek a zalaiak: Varga Dominik tolta befelé a labdát jobbról, majd 17 méterről a jobb felsőbe bombázott. (0-2)
Több helyzetet már nem láthatott a publikum, így a Nagykanizsa hosszabbítás után 2-0-ra legyőzte a Cigándot, így Gabala Krisztián együttese feljutott a másodosztályba.
NB2-es feljutásért kiírt osztályozó, visszavágó
Bacsó Beton-Cigánd SE – FC Nagykanizsa 0-2 (0-0) – hosszabbítás után
Cigánd, Városi Stadion, 1200 néző
Vezette: Antal Péter (Bornemissza Norbert, Topálszki Szabin)
Cigánd: Iváncsics – Mrva, Králik P., Vass O., Juhász M. – Király M. (Balogh A., 78.), Misák, Syrota – Bíró R. (Csáki D., 109.), Babics – Girdán (Sikorszki, 71.)
Vezetőedző: Kocsis János
Nagykanizsa: Mikler – Ekker, Szanyi (Godzsajev-Telmán, 91.), Eckl, Tóth M. (Nemes, 91.) – Horváth B. (Medgyesi, 58.), Vékony, Varga P. (Baglady, 100.), Varga D. – Nagy K. (János N., 110.), Dragóner F. (Lőrincz B., 58.)
Vezetőedző: Gabala Krisztián
Gólszerzők: Godzsajev-Telmán (108. perc), Varga D. (111. perc)
Feljutott: a Nagykanizsa, 4-2-es összesítéssel
Vezetőedzői értékelések
Kocsis János, a Cigánd SE vezetőedzöje:
,,A csapat erőn felül teljesített, olyan szívvel, akarattal játszottak a fiúk, hogy csak dicsérni tudom őket, és nagyon büszke vagyok rájuk. Tudtuk, hogy a vendégek többet fogják birtokolni a labdát, illetve azt is, hogy a kispadjuk hosszabb, ennek ellenére voltak olyan fordulópontjai a meccsnek, amiből mi jöhettünk volna ki jól. A ráadásban talán bele is fáradtunk a mérkőzésbe, és nem bírtuk el a gólerős Horváth Zoltán hiányát.”
Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője:
,,Óriási várakozás előzte meg a szurkolók körében és a városban is a párharcot, ritkán találkozom ilyen futballszerető közeggel. Szenzációs érzés a feljutás! Nagy előnyt jelentett, hogy hosszú volt a kispadunk, s az irreális körülmények megszűnése, egyben az idő múlása nekünk kedvezett – a türelmet hangsúlyoztam is a játékosoknak. Végre minőségi játékvezetést kaptunk, és most nagyon boldogok vagyunk a feljutás miatt.”
Ami tavaly a Karcag ellen nem sikerült, az most összejött a Nagykanizsának, így a zalai klub 24 esztendő után jutott fel a másodosztályú bajnokságba. A Cigánd is óriásit küzdött, de a szezon végére talán egy kicsit elfogyott az erejük.

fotó: Nemzeti Sport
Be the first to comment