Vasárnap délután rendezték meg a labdarúgó NB2-es feljutásért kiírt osztályozós párharcoknak a visszavágóit, ahol többek között a Monor csapata fogadta a Gyirmótot. Mint ismert, a Győrben rendezett első mérkőzésen 2-2-s döntetlen született a felek között, így minden szem a visszavágóra szegeződött. Óriási érdeklődés övezte a mérkőzést, mind a hazai, mind a vendégek részéről.

fotó: Gyirmót FC Győr
A találkozót valamivel aktívabban kezdte a sárga mezes Gyirmót, a 6. percben Lányi Bence körülbelül a 16-os vonaláról lőtte el a szabadrúgást, amely a kapu mellé szállt. Egy perccel később egy bedobást követően Szabó Márkó elé került a labda, aki 18-19 méterről próbálkozott, de lövése elkerülte a kaput. Ezután megjött az első hazai lehetőség is, egy bedobás után a lekészített labdát Horváth László lőtte nyolc méterről a kapu fölé.
A 23. percben 11-eshez jutottak a vendégek, miután Bedővári Péter kaszálta el Nagy Tamást a 16-oson belül. Az ítéletet Madarász Márk vállalta magára, aki nagy erővel lőtte a labdát a jobb alsó sarok irányába, de Pirgi Péter is arra vetődött és hatalmasat védett, így maradt a 0-0. Érdekesség, hogy a párharc első mérkőzésén is büntető hibáztak a gyirmótiak.
Tíz perccel később már előnybe került a Gyirmót csapata: a hazai védelem nem tudott felszabadítani a kapu előteréből, így a Rácz Barnabáshoz került, aki remekül ívelt a kapu elé, ahol Szarka Ákos hét méterről a léc alá fejelt. (0-1)
A bekapott gól némi rövidzárlatot eredményezett a monori védelemben, ráadásul a 34. percben megduplázták előnyüket Weitner Ádám tanítványai: egy röviden kivágott labdét Szarka készített Madarászhoz, akinek a lövését lábbal védte Pirgi. Ezután maradt a labda a vendégeknél, balról Szabó Márkó centerezett Szarkához, aki nyolc méterről a kapu közepébe lőtt. (0-2)
A 40. minutumban jártunk, amikor is Iván Alex 17 méterről, ballal tekerte kapura a labdát, amely kicsivel kerülte el a jobb alsó sarkot. Egy perccel később Nagy szabadrúgását követően Lányi Bence csúsztatott kapura, de Pirgi könnyedén védett.
Az első félidő hosszabbításának utolsó percében szépített a Monor: egy előreívelt labdát Agóts Tamás csúsztatott középre Horváth László irányába, a hazaiak támadója pedig öt méterről a jobb alsó sarokba csúsztatta tovább a játékszert, ezzel beállítva a félidei eredményt. (1-2)

fotó: Gyirmót FC Győr
A második játékrész eleje sokkan inkább a reklamálásokról marad emlékezetes, több pályán lévő játékost is sárga lappal jutalmazott a játékvezető, főként reklamálás miatt. Az 57. percben Szabó volt harcias, és becsúszva szerzett labdát, ám a kifutó Pirgi mellett csak az oldalhálóba sikerült lőnie. A 65. percben egy hazai lehetőség, a csereként beállt Takács Dominik 18 méterről emelte a kapu fölé a labdát.
A hajrában mindkét csapat nagy erőket mozgósított a céljai elérése felé. A 78. percben Szabó Márkó beadása után a szintén csereként beszállt Tömösvári Bálint 11 méterről csúsztatott a kapu mellé.
A 89. percben jártunk, amikor is Kapronczai Gergely jó 30 méterről vette célba a Gyirmót kapuját, de a megpattanó labdát Kecskés Barnabás magabiztosan fogta.
A hosszabbítás perceiben ismét 11-eshez jutottak a győri sárga-kékek, ezúttal Miknyóczkit buktatta Kapronczai a 16-oson belül. A büntetőt ezúttal ezúttal Lányi Bence végezte el, lövése pedig a kapu bal alsó sarkában kötött ki. (1-3)
A hátralévő időben már nem forogtak veszélyben a kapuk, így a Gyirmót 3-1-re legyőzte idegenben a Monort, ezzel pedig biztossá vált, hogy egy szezont követően újra a másodosztályban szerepelhetnek majd a győriek.

fotó: Gyirmót FC Győr
NB2-es feljutásért kiírt osztályozó, visszavágó
Monor SE – Gyirmót FC Győr 1-3 (1-2)
Monor, Balassi Bálint utcai Stadion, 1000 néző
Vezette: Zimmermann Márió (Punyi Gyula, Balla Levente)
Monor: Pirgi – Agóts (Takács D., 63.), Markó Á. (Szlovák, 83.), Juhász Zs., Bedővári, Kapronczai – Farkas Á., Puskás N. – Kalocsány (Hulicsár, 63.), Bálint D. (Farkas B., 69.), Horváth L.
Vezetőedző: Halgas István
Gyirmót: Kecskés B. – Nagy T. (Szegi, 76.), Lányi, Hajdú Á., Madarász M. – Kiss N. – Iván A. (Miknyóczki, 69.), Rácz B., Szabó M., Németh T. – Szarka Á. (Tömösvári, 46.)
Vezetőedző: Weitner Ádám
Gólszerzők: Horváth L. (45+2. perc) illetve Szarka (33. perc, 34. perc), Lányi (90+3. perc)
Feljutott: a Gyirmót, 5-3-s összesítéssel
Vezetőedzői értékelések
Halgas István, a Monor SE vezetőedzője:
,,Az a csapat jutott tovább, amelyik jobb képeséggekkel bírt. Nehéz volt az egyéni kvalitásukat kompenzálni, és a két meccsen kijött a két csapat közti különbség. A klubon belül büszke mindenki a csapatra, ez a két meccs már grátisz volt.”
Weitner Ádám, a Gyirmót FC Győr vezetőedzője:
,,Nagyon nehéz volt ez a két mérkőzés, teljesen más lelkülete van egy ilyen osztályozónak, de megcsináltuk. Nem indult jól a mérkőzés számunkra, de a játékosok mentális ereje ismét eredményes volt. A két meccs alapján magabiztosan jutottunk tovább.”
forrás: Gyirmót FC Győr
A Gyirmót tehát magabiztosan nyerte meg az NB3 Észak-Nyugati csoportját, majd sikerrel vette az osztályozót, így a következő szezont már a másodosztályban kezdhetik meg, míg a Monor bajnok lett az NB3 Dél-Keleti csoportjában, de a feljutás elmaradt a részükről, pedig óriásit küzdöttek mindkét összecsapáson.
Be the first to comment