HIVATALOS: Belényesi Csaba az MTK-ban folytatja a pályafutását

A labdarúgó Fizz Liga NB1-ben szereplő MTK Budapest szerdán a hivatalos honlapján jelentette be, hogy mindenben megállapodott a másodosztályú Kecskeméti TE-vel Belényesi Csaba átigazolását illetően, így rutinos belső védővel erősödik csapata, míg az ügylet részeként pedig Szépe János a KTE-ben folytatja a pályafutását.

fotó: MTK Budapest

Belényesi Csaba legnagyobb sikereit a kecskemétiekkel érte el: a 2022/23-as idényben ezüstérmet szerzett az NB1-ben, valamint tagja volt a Konferencia-Liga selejtezős együttesnek is. A bal lábas, 193 centiméter magas belső védő három szezonon át volt a KTE egyik meghatározó játékosa az élvonalban, az elmúlt négy év során pedig mindössze öt mérkőzést hagyott ki.

A 2023/2024-es bajnoki idényben egyetlen másodpercet sem hiányzott a pályáról. A lila-fehéreknél mindent figyelembe véve 159 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken hat gólt szerzett és hat gólpasszt adott.

,,Amikor 32 évesen adódik egy játékos előtt egy ilyen lehetőség, hogy visszatérhet az NB1-be, akkor evidensnek gondolom, hogy szintet akar lépni. Hiába kötődik ezer szállal és érzelmileg is egy klubhoz, racionálisan kell néznie a dolgokat, én is így tettem. Azt gondolom, hogy ez most egy logikus lépés számomra, köszönöm, hogy a klub ebben partner volt. Mondhatom azt, hogy nekem ez a négy és fél év végig emlékezetes. Az első NB1-es szezon persze az élre kívánkozik, gyakorlatilag minden új impulzus volt, későn is jutottam el az élvonalba, nekem az volt az igazi áttörés. Egy olyan társaságban – és ezalatt a klub minden játékosát, edzőjét, munkatársát értem -, ahol tényleg egy családdá állt össze minden, ezt igazolták az eredmények is. Történtek változások az évek alatt, de a kémia mindig megvolt, azt végig éreztem. Sosem gondoltam, hogy én egyszer Konferencia-Liga meccsen fogok pályára lépni például, de hogy friss élményeket is mondjak, talán egyeseknek nem mond semmit, de nekem annál többet, hogy egy Tiszakécske elleni helyi derbit az én két gólommal nyertünk meg. Sok barátot, jó ismerőst szereztem, mindenkitől jó viszonyban váltam el, így rengeteg szép emléket viszek magammal. Köszönöm a sok támogatást, mert amit a szurkolóktól kaptam, az felemelő volt. Akár győztes, akár vesztes meccs után is nagyon sokat jelent ez egy játékosnak. Kívánom nekik és a klubnak is, hogy minél hamarabb jussanak el az NB1-be. Tiszta szívből mondom, hogy akárhova is sodorjon a jövőben az élet, egy részem már mindig KTE-drukker marad. Kecskemét az a csapat, mely olyan bizalmat adott nekem, melyet soha senki, de hiszem, hogy élni is tudtam vele.”nyilatkozta búcsúzóul a Kecskemét hivatalos honlapjának Belényesi Csaba.

fotó: Kecskeméti TE

Be the first to comment

Leave a Reply