A labdarúgó Merkantil Bank Ligában friss bronzérmes Kecskeméti TE a múlt hét folyamán bejelentette, hogy öt eseménydús szezon után távozik a csapat kapusa, Varga Bence, akinek a nyár folyamán lejár a szerződése, amelyet végül a felek közös döntés alapján nem hosszabbítanak meg. Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy a 30 esztendős hálóőr hol folytatja majd a pályafutását.

fotó: Kecskeméti TE
,,Azt gondolom, hogy öt év egy csapatban a mai futballban kifejezetten sok időnek számít, nem gyakori ez már, most viszont kíváncsian várom azt, hogy milyen új fejezet kezdődik az életemben. Meghatározó öt év volt ez számomra, hiszen itt mutatkoztam be az NB1-ben, nagyon sok olyan sikert ünnepeltünk együtt, ami felejthetetlen volt, és ebben az öt évben háromszor is érmet szereztünk. Ez akkor is nagy siker, ha most fényesebbet szerettünk volna, de ha már nem is sikerült a feljutás, az idény végén magunkkal szemben támasztott minimálisan kitűzött célt elértük. Voltak természetesen jobb és rosszabb pillanatok is pályafutásom kecskeméti szakaszában, de összességében csak a szépre fogok emlékezni. Hálával tartozom a klubnál mindenkinek, akivel ebben az öt évben dolgoztam, az élre kívánkozik természetesen Trepák Attila kapusedző, aki nemcsak kapusként, hanem emberként is sokat tett a fejlődésemhez. Nekem a csapategység az, amit magammal viszek, ami mindig is jellemezte ezt a klubot. Rengeteg jó kapcsolat, baráti viszony köthető ehhez az öt évhez. Ez sokszor megmutatkozott eredményekben is, de amire a legbüszkébb vagyok, hogy hiába zárul le most egy korszak, itt életre szóló barátságok köttettek. Olyan emberekkel, csapattársakkal dolgozhattam, akikkel öröm volt együtt tölteni az időt pályán és pályán kívül is. Az eredmények mellett tehát az emberi kapcsolatokért vagyok a leghálásabb. Hálás vagyok, hiszen az ember szereti, ha szeretik, nekem ez megadatott. Igyekeztem mindig azt mutatni magamból, aki valójában vagyok. A pályán meg tudtam követelni a rendet és a fegyelmet, de azon kívül sosem tudtam igazán komolyan venni magam. Érmek ide, érmek oda, én sose akartam magam más polcra helyezni, igyekszem mindig vicces lenni, mindenkivel egy jó szót váltani, mert nekem fontos a humor. A jó és rosszabb időszakokban is mellettem és mellettünk voltak. Ismeretlenül érkeztem öt éve, de boldoggá tesz, hogy mennyi szeretetet kaptam tőlük az első perctől fogva. Ezt köszönöm, és sosem fogom elfelejteni. Csak a legjobbakat. Kívánom, hogy érje el a célját a klub. A stáb maximálisan adott hozzá, biztos vagyok benne, hogy meg fogják találni azokat, akikkel elérhető és megvalósítható lesz a feljutás.” – fogalmazott a KTE hivatalos honlapjának adott interjújában Varga Bence.
Varga Bence 2021 nyarán, az akkor NB2-ben újonc csapatba érkezett meg az első igazolások között, és azonnal alapember is lett, elévülhetetlen érdemeket szerzett a feljutásban, valamint az azt követő NB1-es ezüstérem megszerzésében is. Mindezt akkor még az MTK kölcsönjátékosaként tette meg, végül 2023-ban vásárolták meg a játékjogát, mellyel párhuzamosan három évre írt alá. A 6. hellyel záruló évet a kiesés követte, majd az NB2-ben is maradt, ahol végül bronzérmet szerzett az együttessel.

fotó: Kecskeméti TE
Be the first to comment