Kedden este lejátszotta idei második mérkőzését is a magyar labdarúgó válogatott. Marco Rossi együttese ezúttal Görögországot látta vendégül egy felkészülési találkozón a Puskás Arénában. A mieink összeállítása egy helyen változott a szlovénok elleni győztes meccshez képest, Lukács Dániel helyén Redzic Damir került be a kezdőcsapatba.

fotó: Sportfotók
A felekre nem volt jellemző a tapogatózás, gyakorlatilag egyből egymásnak estek a nemzeti együttesek, és jó iramban kezdődött el a találkozó. A meccs első lehetősége a piros mezes magyar válogatott előtt adódott, a 7. percben Sallai Roland és Redzic játszott össze egymással, majd előbbi hét méterről lőtt, ám Tzolakis lábbal hárított.
Eléggé lüktetett a játék, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, a 11. percben a görögök jelentkeztek a helyzettel, Bakasetas bal oldali szögletét követően Koulierakis fejelte el a labdát, majd a hosszún Kourbelis lőtt kapásból nyolc méterről, de a félmagasan középre tartó labdát Tóth Balázs ütötte ki.
A 16. percben Dárdai Márton indította Kerkezt a bal oldalon, aki középre adott, Redzic üresen érkezett, és 11 méterről lőtt, amelyet elsőre Koulierakis blokkolt, majd a lecsorgót Redzic lőtte el 15 méterről, de az elment a kapu mellett.
A 22. percben újabb magyar lehetőség következett, ekkor Szoboszlai Dominik bal oldalról, nagyjából 18 méterről kapura lőtt egy szabadrúgást, amelyet a vendégek hálóőre, Tzolakis ütött ki magabiztosan. Egy minutummal később Tóth Alex lőtt laposan 16 méterről, ám a labda jócskán elkerülte a jobb kapufát.
💰 Legközelebb már akár meg is játszhatod az ilyen meccseket 👀
👉 Az ilyen találkozók után sokan nézik meg, mi lett volna a jó választás.
👉 A következő fordulóban már érdemes lehet időben lépni.
👉 TippmixPro bónusz: TMP5000
👉 +5000 Ft indulás
👉 👉 ITT tudsz regisztrálni 👈 👈
Legközelebb ezt akár meg is lehet játszani 👀
Az iramra továbbra sem lehetett panasz, a 33. percben Szoboszlai hozta fel a labdát, majd kitette balra Tóth Alexnek, aki 18 méterről lőtt, ám Retsos az utolsó pillanatban blokkolni tudott. A túloldalon Triantis passzát követően Tsimikas lőtt kapura, amelyet Tóth Balázs hárított, majd Bakasetas szabadrúgásánál fejjel mentett Kerkez Milos.
A játékrész végéhez közeledve még akadt egy hazai lehetőség, ám Redzic 23 méterről jócskán a görög kapu fölé lőtt, így 0-0-val ért véget az első félidő.

fotó: Sportfotók
A második félidő elején a magyar csapat veszélyeztetett, a 49. percben Szoboszlai ívelt élesen a kapu előterébe egy szabadrúgást, amelyet kiütött a görögök kapusa. Három perccel később a mienk csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik öt játékost is kicselezett, végül Koulierakist is elfektette, majd nyolc méterről kapura lőtt, de Tzolakis jobb lábbal hárított.
Ezt követően Osváth Attila távoli lövését blokkolta Pavlidis, majd Schäfer András 21 méteres, balos lövése jócskán elkerülte a hellének kapuját.
A 63. percben egy nagy görög lehetőség maradt ki, ekkor Vagiannidis ugratta ki Pavlidist, aki éles szögből, szinte az alapvonalról lőtt a kapu irányába, amelybe Tóth Balázs beleért, így a bal kapufáról szögletre pattant a labda. Hat perccel később Pavlidis hozta fel a labdát a magyar kapu előterébe, majd 17 méterről a kapu fölé lőtt.
Az utolsó percekre fordulva a mieink mindent megtettek a győztes gól megszerzésének az érdekében, ám a görögök 16-osán belül nem sikerültek az utolsó átadások, így végül maradt a gól nélküli döntetlen.

fotó: Sportfotók
Felkészülési mérkőzés
Magyarország – Görögország 0-0
Budapest, Puskás Aréna, 58 000 néző
Vezette: Florian Badstübner (Lasse Koslowski, Sven Waschitzki) – németek
Magyarország: Tóth B. – Bolla (Osváth, 46.), Orbán, Dárdai M., Kerkez – Schäfer, Vitális (Szűcs T., 67.) – Redzic (Lukács D., 46.), Tóth A. (Bárány, 46.; Schön, 77.), Szoboszlai – Sallai
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Görögország: Tzolakis (Tsiftsis, 78.) – Vagiannidis, Retsos (Mouzakitis, 78.), Koulierakis, Tsimikas – Kourbelis, Triantis – Masouras (Rota, 79.), Bakasetas (Tetteh, 67.), Tzolis – Pavlidis
Szövetségi kapitány: Ivan Jovanovic
A magyar labdarúgó válogatott tehát kapott gól nélkül zárta mindkét márciusi felkészülési mérkőzését, amely jól mutatja, hogy a jövőben működőképes is lehet a négyvédős rendszer.
A mieink legközelebb júniusban lépnek pályára felkészülési mérkőzésen, elsőként június 5-én Finnországot látjuk vendégül a Puskás Arénában, majd négy nappal később Kazahsztán nemzeti együttesét fogadjuk a debrceni Nagyerdei Stadionban. Eme két találkozó még remek felkészülést biztosíthat majd az őszi Nemzetek Ligája mérkőzésekre.
Be the first to comment