Egy góllal kikapott Izraeltől a magyar U21-es válogatott

Csütörtökön este felkészülési mérkőzést játszott a magyar U21-es válogatott. Fiataljaink Izrael látták vendégül a felcsúti Pancho Arénában. Az U21-es csapat kispadján debütálhatott az idén januárban kinevezett Németh Antal, aki korábban a magyar U17-es, az U18-as és az U19-es válogatottat is irányította.

fotó: MLSZ

Az első nagy helyzet a mieink előtt adódott a 9. percben, amikor Bíró Barnabás beadását követően Tóth Rajmund elé került a labda, ám a középpályás 12 méteres lövése célt tévesztett. Nem sokkal később már a másik kapu forgott veszélyben, de Pécsi Árminnak nem kellett közbeavatkoznia, mivel Ran Binyamin kísérlete is a kapu mellé szállt.

A 23. percben Dénes Csanád próbálkozott egy lövéssel, amely végül egy méterrel elkerülte a kaput. Nem sokkal később a túloldalon Yinon Faingezicht fejesét hárította Pécsi.

A 34. percben megszerezte a vezetést Izrael: egy labdaszerzés után Noam Ben Harush gurított középre, az érkező Binyamin pedig 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. (0-1)

A félidő végén még Dragóner Áron blokkolt egy lövést, majd Pécsi hárított bravúrral, így egygólos vendég előnnyel mehettek szünetre a felek.

fotó: MLSZ

Németh Antal szövetségi edző két helyen nyúlt bele a csapatba a szünetben, a védelem jobb oldalán Bodnár Gergő váltotta Bíró Barnabást, a balon meg Vajda Botond állt be Kovács Patrik helyére.

Az 55. percben Tuboly Máté 17 méteres szabadrúgása után sokan már gólt kiáltottak, de a labda végül a lécről pattant vissza a mezőnybe. Egy perccel később Gruber Zsombor előtt nyílt két lehetőség a gólszerzére, de az első próbálkozását védte Ofek Melika, míg a második nem sokkal a kapu fölé ment.

A folytatásban mindkét kapusnak kellett bravúrt bemutatnia a gólvonal előtt, főként az izraeliek fiataljának, Melikának, aki Klausz Milán, Vajda és Manner Balázs próbálkozásánál is nagyokat védett.

A bravúroknak köszönhetően megóvta a csapatát a góltól, és 1-0-s győzelemhez segítette Izraelt, így a magyar U21-es válogatott vereséggel hangolódott a jövő hét keddi EB-selejtező mérkőzésre.

,,Az első félidő rossz volt, a második már jó. Ehhez az is kellett, hogy szerkezetet váltsunk. A játékosok jól reagáltak, mindamellett az átmenetekre jobban kellett volna figyelnünk. Több helyzetünk volt, sajnálom, hogy egyikből sem született gól. A második játékrész ugyanakkor egy lépcsőfokot jelent, abból tudunk építkezni már az ukránok elleni meccsre is. Persze van mit gyakorolni, de legalább lesz rá több napunk.” – fogalmazott az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző.


U21-es felkészülési mérkőzés

Magyarország – Izrael 0-1 (0-1)

Felcsút, Pancho Aréna, 500 néző

Vezette: David Smajc (szlovén)

Magyarország: Pécsi – Bíró B. (Bodnár G., 46.), Yaakobishvili A., Dragóner Á., Kovács P. (Vajda B., 46.) – Tóth R. (Manner, 73.), Tuboly (Molnár Á., 84.), Fenyő (Átrok, 60.) – Dénes V. (Horváth K., 60.), Gruber (Klausz, 73.), Vancsa (Bánáti, 60.)
Szövetségi edző: Németh Antal

Izrael: Melika – Ben Haros (Halaili, 61.), Jeszilirmak (Svarc, 61.), Kohen (Lais, 61.), Faingezicht (Leig, 61.), Abu Farhi (Koren, 46.) – Jehosuha (Vorko, 46.) – Lin (Hazan, 46., Disztelfeld, 72.), Abed (Alkukin, 46.), Binyamin (Lemkin, 46.) – Abu Rumi (Zoabi, 46.)
Szövetségi edző: Guj Luzon

Gólszerző: Binyamin (34. perc)


A magyar U21-es válogatott legközelebb jövő hét kedden lép pályára, akkor már tétmérkőzésen. Pécsi Árminék aznap Ukrajna U21-es válogatottjával néznek majd farkasszemet az EB-selejtező következő fordulójában.

Be the first to comment

Leave a Reply