Módos Vilmos tudósítása
A Ferencváros a 2-1-es bulgáriai vereség után a hazai visszavágón 2-0-ra legyőzte a bolgár Ludogorec Razgrad gárdáját, így a legjobb 16 közé jutott az Európa Ligában. Robbie Keane csapata pontosan úgy kezdte a mérkőzést, ahogy az hazai pályán, remek hangulatban, egygólos hátrányban elvárható, az első fél órában egyértelmű volt a magyar fölény, ami gyors fordítást is eredményezett, Kanikovszki és Zachariassen is bevette a vendégek kapuját. 2-0 után kiegyenlítődött a játék képe, a második félidőben mindkét oldalon több nagy lehetőség maradt kihasználatlanul, Yusuf a felső kapufát találta el, a hajrában kis híján tizenegyeshez jutottak a vendégek, de több gól már nem született, így 51 év után ismét nemzetközi kupapárharcot nyert egy magyar futballcsapat az európai porondon a tavaszi idényben – a következő körben a Porto vagy a Braga vár majd a magyar bajnokra.

Közel teltház előtt, kiváló hangulatban kezdődött a mérkőzés, Bulgáriából mintegy ötvenen érkeztek. Az ezúttal Josph mellett Yusuffal rohamozó FTC a kezdőrúgástól nagy nyomást helyezett a vendégekre, ami 13 perc elteltével góllá érett: egy bal oldali akció végén Joseph készített le Kanikovszkinak, aki 14 méterről a kapu bal oldalába lőtt. Nem sokkal később kényszerből cserélt a Fradi, Zachariassen érkezett Ötvös helyére. A norvég közönségkedvenc rövidesen helyzetbe is került Joseph elfutása után, lövését blokkolták. Egyértelmű fölényben játszott a magyar bajnok, amely agresszív letámadásával rendre már saját térfelén meg tudta zavarni a bolgárokat. A 30. percben gyönyörű kontratámadásból megszületett a második hazai találat, Yusuf játszotta meg Zachariassent, senki nem lépett ki rá, így a tizenhatos előteréből kilőtte a bal alsót. A félidő vége felé megélénkült a Ludogorec játéka, de Marcus és az odavágón eredményes Duah sem találta el a kaput, Vidal lágy labdáját pedig lenyelte Gróf – megéremelten fordították meg a párharcot a sokkal határozottabb budapestiek.
Jóval harcosabb Ludogorec tért vissza az öltözőből, Sztanics lábbal és fejjel is próbára tett Grófot, a túloldalon Gómez passzából a felső lécet találta el öt méterről Yusuf. A játékrész derekán két csatárt is becserélt Per-Mathias Högmo, Cissé nem tudta folytatni a játékot, Szalai érkezett a helyére, míg Abu Fanit Julio Romao váltotta. Egy rövid időre kapujuk elé szegezték a zöld-fehér mezeseket a razgradiak, viszont az idő múlásával egyre nagyobb területek nyíltak a védelmük mögött, lüktető, izgalmas volt a mérkőzés. A 77. percben Joseph megkerülte védőjét a tizenhatoson belül, de sem ő, sem Zachariassen nem tudott túljárni Bonmann eszén, zúgott a „Mindent bele!”- Az utolsó tíz percbe lépve Joseph lövését tolta ki Bonmann, a túloldalon Tekpetey tallta el rosszul a labdát ígéretes helyzetben. Makreckis és Duah párharca után hosszas videózás következett, végül les miatt nem kaptak büntetőt a bolgárok. A hosszabbításban már nem alakult ki komolyabb helyzet, így a Ferencváros jutott a legjobb 16 közé – mindenképpen portugál rivális következik, a holnapi sorsoláson eldől, hogy a Porto vagy a Braga.
Ferencvárosi TC – Ludogorec Razgrad 2-0 (2-0)
UEFA Európa Liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó
Budapest, Groupama Aréna, 17989 néző
Vezette: Chris Kavanagh (Dan Cook, Ian Hussin) – angolok
FTC: Gróf – I. Cissé (Szalai, 68.), Raemaekers, M. Gómez – Makreckis, Kanikovszki, Abu Fani (Romao, 68.), Ötvös (Zachariassen, 17.), Cadu – Joseph (Madarász, 90+3.), Yusuf. Vezetőedző: Robbie Keane
Ludogorec: Bonmann – Son (Nogueira, 79.), Nahmiasz, Verdon, Nedjalkov (Andersson, 90.) – P. Sztanics, Pedro Naressi (Csocsev, 79.), D. Duarte – C. Vidal (Cruz, 66.), Duah, E. Marcus (Tekpetey, 66.). Vezetőedző: Per-Mathias HögmoGólszerző: Kanikovszki (14.), Zachariassen (30.).Sárga lap: Kanikovszki (9.), Raemakers (51.,), Gómez (75.), Gróf (80.), Joseph (90+3.), ill. Naressi (31.), Sztanics (74.), Nedjalkov (77.).Az első mérkőzésen: 2-1 a Ludogorec javára.
Továbbjutott: A Ferencváros, 3-2-es összesítéssel.
Fotó: fradi.hu
Be the first to comment