Sérüléshullám sújtotta a keretet, ezért a vezetőség lépett: két új játékossal erősített a Soroksár SC.

Jova Levente visszatért
Kapusposzton Jova Levente érkezett, akit aligha kell bemutatni a soroksári szurkolóknak. A rutinos hálóőr 2017-ben már védett Soroksáron, ezt követően a Nyíregyháza Spartacus FC és a Vasas FC kapuját őrizte éveken keresztül.
Érkezése a kapusposzton kialakult hiányhelyzet miatt vált elengedhetetlenné. A klub nemcsak a pályán, hanem azon kívül is vezéregyéniséget vár tőle – olyan rutint és mentalitást, amely a fiatalok számára is irányt mutathat.
Kálnoki-Kis Zsombor a támadósorban
A támadó szekcióban Kálnoki-Kis Zsombor jelent erősítést. Az akadémiai nevelésű játékos felnőtt szinten szerepelt a Kolorcity Kazincbarcika SC és a Videoton FC Fehérvár színeiben is.
Nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik: megfordult az amerikai egyetemi bajnokságban, valamint a szlovén Lendván is.
A Soroksár célja egyértelmű: stabilizálni a csapatot a nehéz időszakban, és megerősített kerettel vágni neki a folytatásnak.
Forrás/fotó: Soroksár SC
Be the first to comment