HIVATALOS: Boér Gábor lett a Mátészalka új szakmai vezetője

A Nyír-Wetland Vármegyei I. osztályban szereplő Mátészalkai MTK csapata szerdán délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Boér Gábor lett a klub új szakmai vezetője. A magyar labdarúgásban jól ismert 43 esztendős szakember érkezése komoly szakmai előrelépést jelenthet a szalkaiak számára, hiszen vele új szintre léphet a szabolcsi város futballja.

fotó: Mátészalkai MTK

,,Érkezése nem csupán névben jelent erősítést: tudása és vezetői tapasztalata révén új dimenziókat nyithat meg a szakmai munkában. Egyértelmű célunk, hogy stabil, hosszú távon is sikeres rendszert építsünk, és ebben Boér Gábor szerepe kulcsfontosságú lesz.”áll a mátészalkai klub hivatalos közleményében.

Boér Gábor Békéscsabán kezdett el edzősködni, majd irányította az akkor NB2-es ETO gárdáját is. Egy rövid kazincbarcikai szerepvállalás után a 2020/2021-es idényben az NB 1-es Zalaegerszeghez vezetett az útja, amelyet a 26. fordulóig irányított, végül a szezon végén a ZTE bennmaradt az első osztályban.

Boér Gábor azután a Budafok vezetőedzője lett, majd a szlovén NK Nafta 1903 csapatánál dolgozott. Ezután jött második zalaegerszegi időszaka, amikor is 2023-ban a klub első és mindmáig egyetlen Magyar Kupa-győzelmét szerezte, csapata a döntőben az NB2-es Budafokot győzte le a Puskás Arénában, méghozzá hosszabbítást követően. A tréner legutóbb a másodosztályba kiesett Fehérvár FC-t irányította, ahonnan még novemberben menesztették. 

fotó: MTI

,,A legfontosabb érv nyilván a volt játékosaimnak az invitálása volt. Több játékos is van a keretben, akivel dolgoztam együtt, és azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó visszaigazolás egy edzőnek, amikor volt játékosa felhívja, megkeresi, mert ezek szerint olyan élményekkel gazdagodott a közös munka során, ami arra vezeti rá, hogy ő szeretné-e ezt továbbvinni és szeretne együtt dolgozni az emberrel. Emellett amit elmondtak és amit felvázoltak, az nagyon szimpatikus volt számomra. Azt gondolom, hogy most osztálytól függetlenül mindig az a fontos, hogy akarják az embert, hogy jöjjön és dolgozzon, és ha tud akkor segítsen és itt most abszolút ezt éreztem. Lehet, hogy kevesebben tudják, de az edzőpályámat én is alacsonyabb osztályban kezdtem el, illetve utánpótlásban is dolgoztam sokáig, és dolgoztam megye 2-es bajnokságban. Ott teljesen amatőrizmus volt akkor, de ugyanúgy megvolt annak is a szépsége, illetve komolysága. Én nagyon szerettem azokkal a játékosokkal együtt dolgozni, akik munka után szabadidejüket feláldozva, alázatosan, nagyon nagy örömmel jöttek edzésre, (és bízom benne, hogy ők is ezt mondanák) de ugyanolyan profin álltam hozzájuk is, mint amikor NB1-be dolgoztam. Szerintem ez a dolognak a lényege, hogy itt nem azt kell nézni, hogy milyen osztályban dolgozik az ember, hanem hogy ugyanazt a munkát tegye bele, nyilván mérlegen tartva, illetve szem előtt tartva azt, hogy ezek a játékosok lehet iskolába járnak, vagy dolgoznak a futball mellett és azután érkeznek ide. Ez egy olyan dolog, amit nekem kell figyelembe venni, de amikor a pályán vagyunk vagy az öltözőben, akkor viszont úgy fogom őket kezelni, mint hogyha profi osztályban szerepelnénk.nyilatkozta az első edzést követően Tripsánszki Jánosnak, a SzabolcsFoci Hírek nevű portál főszerkesztőjének Boér Gábor.

A Mátészalkai MTK csapata a 2023/2024-es szezonban második helyen végzett a Szabolcs vármegyei I. osztályban, majd a Dunaharaszti MTK elleni osztályozót sikerrel véve feljutott az NB3-ba. A klub mindössze egy évet töltött a harmadosztályban, hiszen a tavalyi szezon végén kiestek az Észak-Keleti csoportból.

A 2025/2026-os idényben eddig jól áll az együttes, 15 forduló elteltével 13 győzelem és 2 döntetlen volt a mérlegük, a 41 megszerzett pontjukkal jelenleg vezetik a Nyír-Wetland Vármegyei I. osztály tabelláját, két ponttal megelőzve a Nyírbárort. A legutóbbi hétvégén a Gergelyiugornyai SE-t verte 3-0-ra a Mátészalka, ezzel pedig stabilizálta az első helyét a táblázaton.

A Boér Gáborral készült teljes interjút az alábbi linken keresztül tudjátok elolvasni: https://szabolcsfocihirek.hu/interju-a-mateszalka-uj-szakmai-vezetojevel-boer-gaborral/?fbclid=IwY2xjawQMOOBleHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZBAyMjIwMzkxNzg4MjAwODkyAAEezBN3aMRy8DKTz35WqLOe9fZTJ7jyVbPlJRNImXqtBnTrD5yQxUwbdsWWn1I_aem_cbB2_7ZnIcE4N5oGAc35Vw

Be the first to comment

Leave a Reply