HIVATALOS: Redzic Damir az RB Salzburgban folytatja a pályafutását

A labdarúgó osztrák élvonalbeli bajnokságban szereplő FC Red Bull Salzburg kedden délután a hivatalos honlapján keresztül jelentette be, hogy leigazolta a szlovák első osztályú FC DAC 1904 magyar válogatott szélsőjét, Redzic Damirt. A 22 esztendős támadó előbb átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírta a 2030 nyaráig szóló szerződését az osztrák klubnál, ahol a 24-es mezszámban fog futballozni.

fotó: FC Red Bull Salzburg

,,A klubvezetéssel folytatott megbeszéléseim legelejétől fogva nagy érdeklődést éreztem, ami nagyon megkönnyítette a döntésemet. Most örülök, hogy megtörtént az átigazolás, és hogy itt lehetek. A klub tökéletes környezetet kínál számomra a következő lépés megtételéhez, mind labdarúgóként, mind emberként. Már alig várom, hogy Salzburgban tovább fejlődhessek, és együtt ünnepelhessem a sikereket. Mindent beleadok a csapatért, és keményen fogok dolgozni. Egyszerűen nagyon izgatott vagyok, hogy elkezdhetem a munkát a csapattal.”fogalmazott a salzburgiak hivatalos oldalának adott interjújában Redzic Damir.

A pécsi születésű Redzic még Harkányban kezdte el a futballista pályafutását, fiatalon megjárta a Kozármisleny, a PMFC és a Ferencváros utánpótlását is, majd 2021-ben a Puskás Akadémia ellen bemutatkozhatott az NB1-ben. Később aztán a Fraditól az NB2-es Soroksárhoz került a folyamatos játéklehetőség miatt, a másodosztályban 36 tétmérkőzésen 10 gólt szerzett és kiosztott 5 gólpasszt.

Redzic Damir a visszatérése után jobbára a fővárosi zöld-fehérek második számú csapatában szerepelt, majd 2023 nyarán kölcsönbe Dunaszerdahelyre szerződött, ahol az első idénye után olyannyira elégedettek voltak a teljesítményével, hogy egy évvel később végleg meg is vásárolták a Ferencvárostól.

A felvidéki egyletnél eddig összesen 49 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken 14 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóit, valamint 4 alkalommal készített elő a társainak.

fotó: FC Red Bull Salzburg

,,Már egy ideje a figyelmünk középpontjában állt Damir, és örülünk, hogy most lehetőség nyílt erre az átigazolásra. Az a tény, hogy számos más ajánlat ellenére már az első beszélgetésünktől fogva egyértelműen elkötelezte magát mellettünk, ez egy erős üzenet volt a klub számára. Damir egy tanulni vágyó személy, aki a gyorsaságával és a gólszerzésre való képességével pontosan azokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek még sokoldalúbbá és veszélyesebbé tesznek minket támadások során. Meggyőződésünk, hogy hatalmas hasznára válik majd csapatunknak.”tette hozzá Marcus Mann, az RB Salzburg sportért felelős ügyvezető igazgatója.

,,Nagy hálával a szívemben búcsúzom. Ha összehasonlítom, milyen helyzetben érkeztem a DAC-hoz, és hol tartok most, egyértelműen hatalmas köszönettel tartozom a dunaszerdahelyi klub minden egyes tagjának. Az edzőknek, a gyógytornászoknak, az egész stábnak és mindenkinek, aki a csapatért dolgozik. Egy hosszú, elhúzódó sérülés utáni nehéz időszakban segítettek át, ma pedig újra teljesen rendben vagyok – és egy játékosnak ez a legfontosabb. Köszönöm a szurkolóknak is, akik mindig mellettem álltak, támogattak, és erőt adtak. Olyan körülményeket teremtettek, amelyek között kizárólag a futballra koncentrálhattam, én pedig igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. Rengeteg szép emléket viszek magammal, a DAC-nak pedig mindig különleges helye lesz a szívemben. Szerettem volna itt tovább küzdeni a legmagasabb célokért, de érkezett egy olyan ajánlat, amely talán csak egyszer adódik az ember életében. Úgy éreztem, meg kell lépnem ezt, hogy egy még erősebb bajnokságban, egy új és még nagyobb kihívást jelentő közegben próbálhassam ki magam.”mondta búcsúzoul a csallóközi klub szurkolóinak Redzic Damir.

,,Ebben az átigazolási időszakban egyértelmű prioritásunk az volt, hogy együtt tartsuk a csapatot, és azzal a kerettel harcoljunk céljainkért, amely a pályán kiérdemelte a pozícióját. Damir Redzic ennek a sikernek meghatározó része volt, és az idény egyik legkiemelkedőbb játékosának számított. Ugyanakkor a labdarúgás egy szélesebb európai piacon működik. Damir iránt több erős európai klub is komoly és konkrét érdeklődést mutatott, és valódi verseny alakult ki a megszerzéséért. A játékos egyértelműen jelezte, hogy szeretné megtenni a következő lépést pályafutásában. Végül a Red Bull Salzburg ajánlata olyan szintet ért el, amelyet a klub már nem hagyhatott figyelmen kívül. Ez a döntés nem jelent visszalépést az ambícióinkban. Éppen ellenkezőleg: azt mutatja, milyen szintre jutott el a klub. Az idei szezonra vonatkozó céljaink változatlanok, és ezeket nem az átigazolási hírekben, hanem a pályán elért eredményekben mérjük.”tette hozzá Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Redzicet a hírek szerint a Glasgow Rangers, a Celtic és az FC Köbenhavn is meg akarta szerezni, de végül a Vörös Bikáknak becézett osztrák együttes lett a befutó, így Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik után újra van magyar válogatott játékos Salzburgban.

A 17x-es bajnok RB Salzburg jelenleg vezeti az osztrák Bundesligát, három ponttal megelőzve a LASK Linz csapatát. Redzic Damir akár már a hétvégi, Austria Wien elleni hazai bajnoki mérkőzésen bemutatkozhat az új együttesének mezében.

fotó: FC Red Bull Salzburg

Be the first to comment

Leave a Reply