Harsányi Dániellel erősítette meg védelmét a PMFC

Új belső védővel bővült a tavaszi idény előtt az NB III-ban szereplő PMFC kerete: a pécsiek szerződtették a 22 éves Harsányi Dánielt, aki szabadon igazolhatóként érkezett a klubhoz. A pécsi születésű labdarúgó fiatal kora ellenére már komoly tapasztalattal rendelkezik a hazai bajnoki rendszerben.

Harsányi utánpótláséveit az Egyesült Államokban töltötte, majd hazatérését követően Kaposváron folytatta pályafutását. A Kaposvári Rákóczi FC színeiben három idény alatt összesen 87 NB III-as bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és védő létére 14 alkalommal volt eredményes. Teljesítményével alapemberré vált, több szezonban is stabil pontot jelentett csapata hátsó alakzatában.

A 2024/2025-ös idényt már az NB II-ben töltötte, miután szerződtette őt az Opus Tigáz Tatabánya. A Merkantil Bank Ligában szinte végig meghatározó szerepet kapott: 24 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezeken két gólt is szerzett, és mindössze két alkalommal nem játszotta végig a találkozót.

Legutóbb az NB II-es HR-Rent Kozármisleny játékosa volt, ahonnan a téli átigazolási időszakban távozott. A PMFC-nél már bekapcsolódott a felkészülési munkába, és a szakmai stáb a tavaszi idényben versenyhelyzetet és stabilitást vár tőle a védelem tengelyében.

A pécsiek számára nem ismeretlen közegbe érkezik, hiszen szülővárosában húzhatja magára a piros-fekete mezt. A klub reményei szerint Harsányi rutinja és fizikális adottságai fontos szerepet játszhatnak a tavaszi szereplés során.

Forrás/fotó: https://pmfc.hu/

Be the first to comment

Leave a Reply